Az ARTFORDÍTÓ néven futó program előadásait közönségtalálkozók követték Uray Péter koreográfus-rendezőtanár, az intézmény és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának oktatója vezetésével.
Ritmusgyakorlatok: adott ritmus visszatapsolása, zenére járás. Ruganyosság: ugrókötél, szökdelés, váltakozó magasságban (egy kicsi, egy nagy), szökdelés, zsámolyra föl-le. Egyensúly: Flamingó próba, egy lábon állás 1 percig (zsámolyon). Ügyesség: Kislabda átdobása egyik kézből a másikba váltakozó magassággal, oda-vissza; zsonglőr karikák forgatása kézfejen, alkaron, előre és hátra. Hajlékonyság: Terpeszülésben törzshajlítás előre, mellkas érinti a talajt; nyújtott ülésben törzshajlítás előre, mellkas érinti a lábakat; híd (karok függőlegesen nyújtva); spárga, a combok érintik a talajt (mind a három oldalra); hanyatt fekvésben karcsúsztatás hátsó rézsútos magastartásba. Erő: mászás-függeszkedés kötélen, állásból indulva; ülőtartás bordásfalon hátsófüggésben, lábak vízszintesek (lányok 7 mp, fiúk 9 mp); mellső fekvőtámaszban karhajlítás és nyújtás (karok párhuzamosan, könyök hátrafelé mozog: lányok 13 db, fiúk 18 db); húzódzkodás (lányok 7 db, fiúk 10 db). Talajgyakorlati elemek: fejállás.
Íme, ezek az artistaképző felvételi vizsgakövetelményei. Mintha a Teremtés képletét követnék: az első hat alapadottság összefoglalása a talajgyakorlat nevű hetedik, a fejállás: képes-e egy mutatvány érdekében koordináltan mozgósítani az adottságokat az agy?
A Karinthy Frigyes Lógok a szeren című írásában megfogalmazott álma valóra válásának egyik összetevője a fizikum szellemi birtokbavétele. A másik alkotórész a költői hajlam, amely belesugározza a mozdulatokba a világképletet. A huszonegyedik század ?progresszív? színházát jellemzi valamelyest a római birodalom végállapota, mikor már az életre-halálra menő gladiátor-játékok jelentették a cirkuszt, a színházat.. A permanens formanyelv-újítás posztmodern delíriumában elérkeztek az alkotók abba a messzeségbe, ahol tűzfalat húzott a dekonstrukciónak a természetes emberi elme. Nem zsákutca ez, csak nem vezet tovább. A művészet folytatásához időliftbe szállhatunk. A földszintig ereszkedve érkezünk vissza az antikvitásig, a kulturális ősrobbanás, a dramatikus megjelenítés szakosodása (műnemekké, műfajokká szakadása) előtti állapotig, s fedezzük fel szabadító spanyolviaszként a porondszínházat, a cirkuszdrámát. Szükség van a fenyegetettségre, a veszélyhelyzetre, a féltésre/félelemre vagy a szorongásra ahhoz, hogy tudjunk megszabadulni valamitől. Örömforrás a játékbizonytalanság, a játékfélelem.
A színházként meghirdetett cirkusz ugyanakkor kizökkent a szimpla mutatványvágyból, s önmagunkkal szembesít: a színháznézői elménket mozdítva meg, az emberré vált ember kezd el lázadni bennünk az egyedfejlődés során elszenvedett veszteségeink miatt: hová lettek a szárnyaink, miért vagyunk imbolygó kétlábúak? Átválthatóak-e csodákra a hétköznapok? Véghezvihetjük-e személyesen a zsöllyékből látott, káprázatos mutatványokat? Kinek-kinek más és más életkorában adatik meg, hogy sorsdrámaként élje át a cirkuszvarázs tanulságát: mit érek, miben reménykedhetem, hol a helyem? Ifjúsági életpéldatár a három ARTFORDÍTÓ-előadás.
Ennek a különösen komplex, mégis együttható kompozíciónak elmaradhatatlan eleme a főként Gustavo Santaolalla műveiből válogatott, érzékletes és zsigeri zene, mely az olasz hangzás és atmoszférateremtés mellett tökéletesen simul az aktuális karakterek habitusához, vagy éppen belső állapotaihoz. Emellett ráerősít az előadás legmélyebb, elemelt, rendszerint szimbolikus jelentéssel bíró pillanataira. A gurtni szám során emelkedő és zuhanó alak megjeleníti az elmenni kényszerülő lélek makacs ragaszkodását, majd a sorsába való végső beletörődés állapotát. Mindközül mégis talán a Halál különféle megszemélyesítési formái a legérdekesebbek. Miután Júlia magához veszi a mérget, egy cyr zsánerszám kíséri a lány körül forgó udvar sertepertélését György Tibor előadásában, az etűd végével pedig a hősnő a karikán átlépve távozik a porondról. Az előadás záró képében pedig trapézon táncoló éj asszonyaként láttuk ismét a halál angyalát, aki lenyújtotta karját az eltávozott pár felé, s magához emelte őket egy másik létszférába (Kovács Viktória a Rómeó és Júliáról).
A teljes cikk a magyarteatrum.hu oldalán olvasható.
Fotók: Urbán Ádám
