Fidelio Klasszik: Liszt mindenkinek, Uchida, Mundruczó

Egyéb

Liszt mindenkinek! címmel ingyenes koncerttel várják a közönséget szombaton a szegedi Dóm téren. Az este 8 órakor kezdődő szabadtéri program fellépői a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Oravecz György zongoraművész, Vásáry André és a Budapest Saxophone Quartet. A Hungarofest szervezésében megrendezett koncerten többek között három népszerű Liszt mű - a II. Magyar Rapszódia, a Magyar fantázia és a Rákóczi induló csendül majd fel. Az egész estés ingyenes koncert részleteiről a Hungarofest kreatív igazgatója, Balatoni Monika Hegedűs Claudiának nyilatkozott.

Béres Attila rendezésében a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínházban szakmai és közönségsikert aratott Lévay Szilveszter Rebecca című musicalje, mely egy éve látható Béres színrevitelében a Budapesti Operettszínházban. A rendezővel Papp Tímea beszélgetett.

A brüsszeli Kunsten Fesztiválon tartott tavaly májusi bemutató után 2010 júniusában a lisszaboni Alcantara, majd pedig többek között az esseni Theater der Welt 2010 fesztiválokon vendégszerepelt Mundruczó Kornél legfrissebb színházi rendezésével, a Nehéz istennek lenni című előadással. A darabot május 28-án mutatják be itthon a Trafó Kortárs Művészetek Háza jóvoltából. Az előadás mindössze tíz alkalommal lesz látható Magyarországon. Mundruczó Kornéllal a darabról és annak lehetséges hazai fogadtatásáról beszélgetett a Hercsel Adél, a Fiatal Európa Szerkesztőség újságírója.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója évadértékelő sajtótájékoztatót tartott május 25-én. Összefoglalta az elmúlt évadot, ismertette a jövő évad tervét és bemutatta a társulat új tagjait. A sajtótájékoztatón Rick Zsófi járt.

Vannak művészek, akik ha csendben vannak, akkor is beszédesek. Vannak olyan előadók, akik hosszú, hosszú évtizedekig keresik, kutatják a végső választ zenei kérdéseikre és soha nem adják fel. Mitsuko Uchida közéjük tartozik. A japán származású zongoraművész május 16-án Budapesten adott koncertet Schubert utolsó három szonátájából a Művészetek Palotájában. Mitsuko Uchidával a hangverseny előtt készített interjút Hegedűs Claudia, aki többek között azt firtatta: egyetért-e a művésznő azzal, hogy az előadóművésznek egyfajta mesterdetektívvé kell válnia ahhoz, hogy hitelesen és korhűen tudja tolmácsolni a szerző zenei gondolatait.

Mindazok, akik figyelemmel kísérik a Szent Efrém Férfikar idestova 10 éves működését, pontosan tudják, hogy a 15 fős együttes tagjai szinte sosem pihennek. A lemezfelvételek, hazai és külföldi koncertek, jótékonysági hangversenyek közötti szusszanásnyi időben ugyanis az újabb és újabb komolyzenei kihívásokra készülnek. Az együttes vezetőjével, Bubnó Tamással mások mellett arról beszélgetett Hegedűs Claudia, hogy a már megjelent két Liszt-albumuk után az idei emlékévben folytatódik-e a sorozat.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 29-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.