?A filmzene valamely filmalkotás számára írt vagy átírt (esetleg a cselekmény során rádióból, televízióból megszólaló) zene, amelyet a film zeneszerzője komponál. Gyakran kerül a filmbe önálló, úgynevezett betétdal is. Ez utóbbi még a forgatás előtt megszülethet, az aláfestő zene viszont később, a képi világhoz és a ritmushoz igazodva nyeri el végső formáját. Gyakori az is, hogy úgynevezett zenei ?konzerv? (pl. valamilyen sikeres pop, rock vagy klasszikus zenemű) szólal meg a filmben.? Egy mozgóképes alkotásban többféle módon használhatják fel a zenét: alkalmazhatják aláfestő, illetve ellenpontozó szemlélettel. Ha a zene forrása ? legyen az egy élőben játszó zenekar vagy egy rádiókészülék ? látható a képen, akkor diegetikus elbeszéléselemnek tekintjük, vagyis olyasminek, ami szerves része a filmképen pergő cselekménynek.
A filmzene története elég régre nyúlik vissza, hiszen ?már a némafilmeknek is elengedhetetlen tartozéka volt. Bizonyos értelemben pótolta a szöveget, elfedte, összehangolta a még sokszor kezdetleges cselekményszervezés zökkenőit?, többek között a nézőknek eleinte szokatlan tér-idő váltásokat is. A kisebb filmszínházakban mozizongorista, a fényűző filmpalotákban pedig díszes zongora és nagyzenekar szolgáltatta a zenét ebben a korszakban. ?Önálló zeneművel Saint-Saëns tisztelte meg először a filmművészetet 1908-ban, a Guise herceg meggyilkolása című francia filmhez írt szerzeményével.? Őt számos zeneművész követte a sorban: a Felvonásköz című kísérleti mozgóképhez Eric Satie írt zenét, míg az 1938-as Jégmezők lovagjához a híres Prokofjev. De a magyar filmek mellett is felcsendült a zene olyan komponistáknak köszönhetően, mint Vidovszky László, Melis László vagy Szemző Tibor. A filmben megszólaló zenére azonban egészen a hangosfilm megszületéséig várni kellett, ám a hangosfilm forradalmi változást hozott a film és a zene viszonyában. A filmtörténészek Alan Crosland A jazzénekes című művét tartják a legfontosabb mérföldkőnek, és nem tévednek: az 1927-es alkotás valóban óriási áttörést hozott a filmtörténetben, melyet követően igen hamar olyan új műfajok ? filmmusical, operafilm, rockfilm, koncertfilm ? születtek, ?melyekben a zene már nemcsak illusztrálja, aláfesti a képeket, de egyenrangú partnere az összhatásban?.
A játékfilmekhez általában szerzett zenét használnak a rendezők, így a zeneszerző fontos és megbecsült társa az alkotónak egy film készítése során. A legkiválóbb filmzeneszerzők, egyebek mellett Nino Rota, Ennio Morricone, Hans Zimmer, John Williams, Michael Nyman, valamint a magyar Dés László és Presser Gábor munkái a mozin kívül, önálló művekként is népszerűek. Igen ritka, hogy egy rendező nem használ zenét a filmjében, ám a filmtörténetben felbukkant néhány alkotó ? Ingmar Bergman, Robert Bresson, Luis Bu?uel ?, aki ritkán, vagy szinte sosem alkalmazott zenét.
Annak ellenére, hogy ? amint már megállapítottuk ? a zene sok filmben csak aláfestő, hangulatteremtő, illetve feszültségkeltő hatást szolgál, számos olyan alkotás van, melynek olyannyira szerves alkotóeleme, hogy nem is lenne nélküle.
?A zenés film számtalan önálló műfajból álló filmcsalád, melyeknek közös vonása, hogy a filmek jelentős részében diegetikus (a filmen látható szereplők által játszott, énekelt) zene szól. A zene ebben a filmtípusban a narrációhoz képest sosincs alárendelt szerepben, épp ellenkezőleg. A cselekmény ? ha van ? a zenén keresztül bontakozik ki.?
Akármilyen meglepő, mégis az az igazság, hogy zenés filmek már a némafilmkorszakban is készültek. Ezek főként operett- és operafilmek voltak, melyek a mozielőadások alkalmával keltek igazán életre, hiszen a mozgóképen feltűnő színészeket élőben ?szinkronizálták?. Az igazi áttörést azonban egyértelműen a hangosfilm megjelenése, valamint a már említett félig hangos, félig néma A jazzénekes bemutatása hozta meg a zenés film műfaja számára. Ezt követően, ?a ?30-as évektől a zenés filmek legváltozatosabb típusai születtek meg Európában, az USA-ban és a keleti országokban egyaránt?. Az angol zenés film a varieté színpadi műfaját építette tovább, a németek az operett filmi átültetésével kísérleteztek, de születtek Brecht-feldolgozások is, például a Koldusopera 1931-ben. ?Az USA-ban a ?30-as években virágba borult a gazdag kivitelű, zenés-táncos filmmusical műfaja, mely évtizedekig az egyik legnépszerűbb filmtípus lett Amerikán kívül is. A ?60-as évek alternatív baloldali mozgalmai, és a születő rockzene azonban új lendületet adott a zenés filmnek.? Divatba jöttek a koncert- és turnéfilmek, született több erőteljes, ma is kihagyhatatlan rockfilm ? olyanok, mint Alan Parker és a Pink Floyd 1982-es A fala vagy a Richard Lester által 1965-ben készített Beatles-film, a Sárga tengeralattjáró ?, a Kabaré, a Hair és a Mindhalálig zene című műveknek köszönhetően megújult a filmmusical, valamint elkészült néhány olyan nagy sikerű Broadway-előadás, mint a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera filmváltozata. Az operafilmek divatját a ?70-es, ?80-as évek hozta meg, mikor is számos népszerű opera filmfeldolgozása került ki olyan neves rendezők keze alól, mint Ingmar Bergman, Francesco Rosi és Carlos Saura. ?A zenés filmek sajátos típusát alkotják a komoly- és könnyűzenészek életét feldolgozó zenés életrajzi filmek, mint például a többszörös Oscar-díjas Amadeus vagy a 2015-ben bemutatott Amy ? Az Amy Winehouse sztori című film.
A magyar filmgyártásban a zenés filmcsaládnak szinte mindegyik típusára találunk példát, sőt született néhány sajátos műfaji hibrid is, mint például az ?50-es évek termelési operettje (Állami áruház, 2X2 néha öt). Rendezőink filmre vittek népszerű operetteket (Csárdáskirálynő, Mágnás Miska), de készítettek musicalfilmeket (Egy szerelem három éjszakája), koncertfilmeket (Kopaszkutya), filmszociográfiával kevert koncertfilmeket (Extázis 7-től 10-ig, A koncert), rockoperát (István, a király), rockfilmet (Ezek a fiatalok), fiktív zenészéletrajzot (Szerelmes szívek) és operafilmet (Bánk bán) is. A magyar zenés film egyik újító egyénisége volt Tímár Péter, akinek nevéhez fűződik például az 1987-es Moziklip, valamint a hatvanas éveket idéző nosztalgiafilm, a Csinibaba.
?A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.? ? Victor Hugo szavai nyomán három zenés filmet ajánlunk és három olyat, melyben nem is lehetne jobb a zene. (És nem, nem a Grease jön meg az Eredet!)
Hajlakk
A Bélier család
Whiplash
2001: Űrödüsszeia (Richard Strauss)
Batman: Kezdődik (Hans Zimmer)
A forrás (Clint Mansell)
Készítette: Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára
