DE0_5256 (002).JPG

Féláron kínálja a zene világnapján két népszerű programját a Filharmónia Magyarország

A Filharmónia Magyarország ötvenszázalékos kedvezményt kínál a zene világnapján, október 1-jén két kiemelten népszerű programjára, az OperaCinemára és a budapesti Orgonabérletre.

Az OperaCinema egy tavaly bemutatott összművészeti alkotás, amely egyszerre színház, opera és mozi, és úgy lehet általa megérteni a zene nyelvét, a színpad világát és a zenés színház vagy a filmzenék működését, hogy közben minden korosztály önfeledten szórakozik. A nagy sikerre való tekintettel november 16-án ez a produkció tér vissza az Operaház színpadára.

A budapesti Orgonabérlet pedig a Mátyás-templom különlegesen emelkedett világába csábít, ahol Magyarország egyik legnagyobb orgonáján a hazai és nemzetközi zenei élet legelismertebb orgonistái játszanak. Sőt november 6-án, a bérlet nyitókoncertjén nemcsak orgonaszó hangzik majd fel, hiszen Szamosi Szabolcs Liszt Ferenc-díjas orgonaművész Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművésszel lép fel.

Szamosi Szabolcs úgy látja, az orgona önmagában is képes arra, hogy minden játékos keze alatt másképpen szóljon, de a hatalmas billentyűs hangszer és a törékeny, de virtuóz hegedű hangjának párosítása még ezen felül is új lehetőségeket tartogat.

A Filharmónia Magyarország zene világnapi ajándéka csak október 1-jén, korlátozott számban érvényes a fenti eseményekre.

A programokról bővebb információ itt és itt található.

Ez is érdekelheti

Várják a jelentkezőket a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyre

A Filharmónia Magyarország meghirdette a 2026. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet jövő év szeptember 12. és 20. között rendeznek meg a Zeneakadémián. A verseny a világ zenei életének egyik kiemelkedő eseménye, amely a fiatal zongoraművészek fejlődését és nemzetközi karrierjének kibontakozását támogatja.

Mozarttal indul a Filharmónia Magyarország Unikum bérlete

Mozart-művekkel kezdődik a Filharmónia Magyarország Unikum bérlete november 21-én a Zeneakadémián.

Az egyik bajnok lenyomja, a másik meg leüti Debrecenben

A cím nem kocsmai verekedőkre, hanem hangszerekre utal, hiszen az orgonán addig szól egy síp, amíg a művész nyomva tartja a vonatkozó billentyűt, a zongorista viszont leüti azt, hogy rezegjen a megfelelő húr. Október 2-án, csütörtökön Szamosi Szabolcs orgonaművész és Balázs János zongoraművész mutatja be Orgona versus zongora című koncertjével, miként szól a kettő együtt.

Händel műveivel készülnek a zene világnapjára Pannonhalmán

Az egyik legismertebb barokk mester, Georg Friedrich Händel orgonaversenyeivel tiszteleg a Pannonhalmi Főapátság a zene világnapja előtt. A jeles nap alkalmából október 3-án Kiss Zsolt orgonaművész és a Pulzus Vonósnégyes ad koncertet a pannonhalmi Boldogasszony-kápolnában.