A pesti romkocsmáknak is van életciklusuk
Fájdalmasan szép, ahogy Budapest lakói a romokból valami újat alkotnak, és vigadnak – halljuk a Romokból című dokumentumfilm narrátorát, és közben második világháborús képekből és hatvanas évekbeli filmfelvételekből láthatunk montázsokat. A klasszikus romkocsmák ellentmondásaikkal együtt már a kultúrtörténet részei.
Persze a romkocsma alapvetően jó dolog, főleg ha minden olyan benne, mintha egy hatvanas évek végén készült pszichoaktív rajzfilmbe csöppentünk volna, és ha a ruhatárban hagyjuk a valóságot, mehet is a sörözés és a partizás. Az inkubátorként működő romkocsmák fellépési lehetőséget biztosítottak kezdő és a befutás kapujában lévő zenekaroknak, s ezzel megismétlődött az a hangulat, amely a hatvanas évek végi forradalmian új klubéletet jellemezte Magyarországon.
A Romokból azt sem kezeli tabuként, hogy a helyben élők számára a zajterhelés az életminőségük romlásához vezetett, de közben a romkocsmák nemcsak a hetedik kerületet tették menővé, de Budapest presztízsén is emeltek. A rövid távra kiadott lakásokban olyan színvonalú enteriőrök jelentek meg, mintha csak New Yorkban járnánk. Számos zenés-táncos hely lett laza étterem, és a sajátos evolúció miatt a kézműves kocsmák színterét átvette a professzionális, egyre jobb vendéglátás.
Persze – ahogy a film is teszi – vissza kell utaznunk az időben a rendszerváltás környékére, ha meg akarjuk érteni, mi hívta életre a pesti romkocsma-disztópiát. Még a Kádár-rezsim végén, 1988 tavaszán nyílt meg a Fekete Lyuk, amely azonnal a világ egyik legjobb alternatív klubja lett. A tüntetéseken kívül talán itt volt leginkább érezhető, hogy elbukik a létező szocializmus. A klubnak komoly tétje volt, mert itt adódott terep az alternatív szubkultúrák igézetében fogant második nyilvánosság számára, ahogy az 1990 januárjában, tehát három hónappal az első szabad választások előtt megnyílt Tilos az Á esetében is.
A 2000-es évek romkocsmái gyakorlatilag olyanok voltak, mint a nyugati foglalt házak, csak éppen kaptak engedélyt az italmérésre. Egy az egyben levették az említett házak arculatát, azaz ócska székek, asztalok kerültek elő, és ebben sokan a szabadságot élték meg, azt, hogy nem kell izgulni, vörösboros lesz-e a hófehér abrosz.
Az egykori FMK és a Ráday Klub kultúrateremtő helyek voltak, egy péntek esti romkocsmatúra azonban leginkább laza hangulatot adott. Amikor már mindenhez hozzá lehetett jutni, otthon is lehetett lemezt és klipet készíteni, akkor már jórészt a találkozás öröme működtette ezeket a helyeket.
Nyaranta nem kellett bérházakban ücsörögni, melyeket már amúgy is megszálltak az Airbnb-turisták. A Romokból azonban azt is megmutatja, hogy nemcsak lelazulni lehetett, hanem maga a közeg és a terek is inspirálók voltak. Sokszor találkoztak itt forgatókönyvírók, hogy dolgozzanak a dialógusokon, fesztiválszervezők cseréltek kontaktokat. Aki lejött egy romkocsmába, kedvet kapott, hogy befejezze, amit elkezdett, csak előtte még jól kibulizta magát.
Hogy volt-e ideális romkocsma? Ha a Ráckertet vagy a Kertemet idesorolhatjuk, akkor igen. Mert ezek valóban a zöldben voltak, nem mint a murvával felszórt bérházudvarok, ahol néhány ecetfa jelentette a kapcsolatot a természettel, de nem volt annyi ideális zöld, mint ahány kérelem befutott az önkormányzatokhoz.
A film alapkoncepciója szerint Zsendovits Ábel, a Szimpla Kert alapítója végigjárja a még létező és a már megszűnt helyeket, s közben mesél, illetve vannak más megszólalók is, újságírók, egykori tulajdonosok, művészek, s az egészet összeköti Péterfy Bori kortárs jelenléte, jövés-menése, pózolása, hogy aztán a végén a Budapest Parkban lássuk az énekesnőt. És ezzel a film azt a helyszínt is megmutatja, amely ipari méretűvé tette a bulizást. A Park messze van a város magjától, az itteni bulikra rá kell készülni, ugyanakkor a hangerő a vasúti töltések között senkit nem zavar, és a taxisoknak is majdnem akkora biznisz ez a hely, mint Ferihegy. A bulinegyedben persze mást jelent a szórakozás, ott nem szakadsz ki a város teréből, otthonosabb érzés. Mindkettő másért jó.
A kocsmárosok nyíltan beszélnek a filmben a korrupt önkormányzati eljárókról, akiknek becsúsztatták a borítékokat, és fél év múlva értesítették őket, hogy megkapták a vágyott üzlethelyiséget. Nos, a nosztalgián túl ezt a másik történetet is el kéne egyszer mesélni, amely már nem csak Erzsébetvárosról és a bulinegyedről szólna.
Aztán a romkocsmáknak is van életciklusuk: az utóbbi években lassan szinte kiszorította őket a profitábilis és agresszív vendéglátás, a szállodabiznisz. Egyébként is folyamatosan átalakulnak: vannak, amelyek már inkább csak díszletei az ezredforduló táját jellemző világnak, mégis fontos társasági terek, hiszen az élet nem állt meg 1990-ben, továbbra is kellettek helyek, ahol összejönnek a fiatal dramaturgok, forgatókönyvírók, zenészek, pályájuk elején járó színészek, mindenki, aki egyetemre jár. És persze a megmaradt romkocsmákban a mai napig vannak izgalmas koncertek, s komoly karrierek indultak ezekről a helyekről. Péterfy Borit is legtöbbször a Ráckertben lehetett látni 2000 körül, amikor Erzsébetváros még Csipkerózsika-álmát aludta.
