Akaratlanul

A forgatókönyvíró-rendező igencsak hitelesnek tetsző művében több független sztorit rak egymás mellé - látunk egy illedelmes, polgári születésnapi ünnepséget, ahol a tűzijáték miatt megsérül az idős apa; kapunk ezenkívül két csini szőkét, 15 év körülieket, akik az italozástól a kihívó viselkedésig mindent elkövetnek, hogy bajba kerüljenek; aztán itt van a tanító néni, aki szorult helyzetbe kerül munkahelyén; de tanúi lehetünk egy abszurd buszutazásnak és annak is, ahogy harmincas férjek egy kanbuli alkalmából csúnyán kirúgnak a hámból. 

Ha ezeknek a külön történetecskéknek van valami közük egymáshoz, akkor ezt a kapcsolódási pontot a kellemetlen szituációban és abban kell keresnünk, hogy az elénk tárt helyzetekben - melyek mind csoport és egyén viszonyát vizsgálják - a szereplők rendre rossz döntéseket hoznak. Az Akaratlanul leginkább a méltatlanul elfeledett, jópofa Pacskovszky-műre, a Lopott képekre emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy itt nem reflektálnak külön a kamerára, a felvevőgép itt nem része a játéknak, egyszerűen csak olyan, mintha ottfelejtették volna valahol, ahol szenvtelenül rögzíti a látottakat. A film így pszichológusoknak és szociológusoknak akár kész esettanulmányként is működhet, a többiek számára pedig kiábrándító látlelet, melyben nemigen nyeri el végül a jutalmát az, aki helyesen cselekszik, a hazugot ellenben megdicsérik.