Bernardo Bertolucci Kelet-filmjei (Az utolsó kínai császár, Oltalmazó ég, A kis Buddha), a Lopott szépség és a nálunk csak videón bemutatott Ostrom után az Álmodozókban a hatvanas évek forradalmi hevületét veszi elő ismét. Története az 1968-as párizsi diáklázadás napjaiban játszódik, és Bertolucci hajdani baloldali elkötelezettségéhez képest meghökkentően kiábrándító fénybe állítja az azóta legendássá vált időket.
A nemzetközi piacra szánt produkciónak megfelelően kívülálló pozícióból, egy amerikai diák nézőpontjának segítségével élhetjük át ama május eseményeit. Matthew egyik kedvenc helye, a párizsi filmmúzeum bezárt kapuja előtt tüntető sokaságban ismeri meg Isabelle-t és Theót, a különc ikerpárt, akikkel rögvest barátságot köt.
A fiú és a lány meghívják magukhoz vacsorára, aztán éjszakára, aztán - a szülők vakációjának idejére - egy polgári konvenciókat merészen áthágó, háromszögletű kapcsolatba. És itt Bertolucci frissességét dicséri, hogy ugyan a szexualitás ábrázolásának tekintetében sokat lazult a világ Az utolsó tangó Párizsban óta, szexjeleneteivel ma is képes zavarba ejteni és megrögzött elképzeléseink újraértékelésére késztetni.
Válogatott popzenék és filmrészletek, hitvallást jelentő kérdésfelvetések (Chaplin vagy Keaton?, Clapton vagy Hendrix?), Mao-szobrok, cápa-Citroënek és hangulatos díszletek idézik a politikát, kultúrát és szexualitást egységben megélő vagy éppen összekutyuló korszakot, miközben nemcsak az amerikai srác józan riposztjai segítenek fonákjukra fordítani a forradalmi értékrendet. Az utcai harcokat az utolsó jelenetig csak egy tágas polgári lakás belsejéből szemléljük, melyben hőseink politikai jelszavakat hangoztatva, a megvetett szülők csekkjeit felélve bocsátkoznak kockázatos érzelmi kalandokba.
