Alvajárók

 Élettársa bebörtönzése miatt az amúgy is zűrös életet élő fiatal anya, Joleen egy nap beállít öccséhez, Jameshez 12 éves lányával, Tarával. A nő rövid úton eltűnik a balfenéken, a szelíd fiatalemberre hagyva a kislány gondját, aki hamarosan nevelőotthonba kerül. James azonban - egy kis külső nyomásra - megszökteti az intézetből Tarát, s ketten együtt nekiindulnak a világnak, hogy megkeressék Joleent... 

Az Alvajárók nagyon szépen, finoman ábrázolja a kényszerű felnőtté válást, a felnőtté válni nem tudást, a múlttal való leszámolást, a szükségszerű, elkerülhetetlen továbblépést és persze két ember alakuló kapcsolatát. Bizonyos pillanatokban (l. a két álom-, illetve álomszerű jelenetet) úgy tűnik, a kislány a főhősünk, de van, hogy a hangsúly inkább a fiatal nagybácsira esik (a címben szereplő alvajárás is elsősorban rá vonatkozik). 

A vizuális effektes szakember Maher bemutatkozó nagyjátékfilmjében meglepően jól funkcionál rendezőként: lenyűgöző természetességgel és keresetlenséggel, rendkívül jó színészvezetéssel vezényli le művét. Charlize Therontól már megszoktuk, hogy hitelesen hozza a problémás, lecsúszott nő figuráját, kellemes meglepetés azonban az elmúlt években kissé háttérbe szorult Nick Stahl és a Híd Terabithia földjére című filmből már ismerős gyerekszínész, AnnaSophia Robb.