Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál immár hagyományosan kétlaki életet él, az első fele Budapesten, a második Bécsben zajlik. Bár a két programban vannak eltérések - Kovásznai György digitálisan felújított Habfürdője, Vincent Patar és Stéphane Aubier Pánikfalva című mozija csak a bécsi programban szerepel, mint ahogy az ínyencségként feltálalt Mézga család néhány epizódja is - de a legfontosabb egész estés filmeket mindkét város közönsége láthatta. Az Anilogue-nak nem a gyerekközönség a célcsoportja, hanem sokkal inkább a gimnazista-egyetemista korosztály, ezért nem meglepő, hogy a japán Jona-Jona pingvin kivételével (mely végeredményben egy hatéves kislányra átírt Superman-történet), csupa felnőttanimáció volt műsoron.
Mesék, nagyoknak
Nézzük az egész estés mozikat! Az izraeli Tatia Rosenthal $9.99 című filmjében egy munkanélküli férfi szürreális kalandozása kerül terítékre, aki egy tízdolláros könyvecskéből próbálja megfejteni az élet értelmét, az Előörs című japán-orosz animében a második világháborús történet keveredik szürreális elemekkel, Hiroyuki Imaishi Gurren Lagann című mozijában kamaszok küzdenek a gonosszal (a nyitófilmről, az Oscar-díjas Adam Elliot Mary és Max című, ironikus-melankolikus gyurmafilmjéről - melyben egy kislány és egy Asperger-szindrómás nyugdíjas leveleznek egymással - pedig már lelkes hangú kritikában emlékeztünk meg).
Kicsit bővebben érdemes tárgyalni Kazuyoshi Katayama animéjét, a Tövisek urát, egyrészt, mert az exkluzív bemutatók közé tartozik, még Japánban sem ment nagyközönség előtt, másrészt, mert olyan összetett élmény, mintha alkotója a Csipkerózsikát és a Mátrixot katasztrófafilmekkel turmixolta volna össze. Az alaptörténet a hagyományos sci-fiket idézi: világjárvány söpör végig a Földön, pár tucat kiválasztott pedig egy elhagyatott kastélyba vonul, hogy kísérleti alanyként hibernálva, kapszulákba zárva átvészelje a járványt. Köztük van egy lány ikerpár, Kasumi és Shizuku is. Az ébredés azonban ijesztő, így rögtön át is váltunk katasztrófafilmbe: a kastélyt vadul tekergőző tövisek futották be, vérengző őslények falatozzák az útjukba kerülő embereket, egy óriáspolip pedig néhány túlélő kivételével mindenkit benyel.
A tragédia túlélői elindulnak a véres labirintussá vált kastélyban, és megpróbálnak kijutni, de rövidesen kiderül, hogy ez a borzalmas hely nem más, mint egy kislány fantáziájának megtestesülése. Innentől kezdve metafizikus horrorba csapunk át, és már senkiről nem tudjuk, hogy valóban létezik-e, vagy csupán valaki álmodja őt. Az animék sajátos bájához hozzátartozik, hogy többnyire úgy működnek, mint egy gyerekkor és felnőttkor közti beavatási szertartás: nem ritka, hogy a kiskamasz főhős a filmben darabokra hullik vagy megőrül, némi kedélyes pokoljárás keretében, de bármilyen mélyre is zuhan, a végén mégis újra összegyúrják. Persze, ennek semmi köze a hagyományos értelemben vett happy endhez, Kasumiról például kiderül, hogy valójában már rég halott, és csupán Shizuku álma teremtette újjá.
Befutott versenyzők
Nézzük a versenyprogram legjobbjait: a közönségdíjat az egyik kedvencem, a Hoppá, tévedés! kapta, a prágai FAMU-ban tanuló Aneta Kýrová gyerekrajzokat idéző, színpompás filmje, melyben egy hebrencs gólya összecserél két picit, egy macit és egy kisgyereket. Sok bőgés és rikácsolás után a modern szülők sorsot cserélnek, az emberpár az erdőben gyakorlatozik a medvekölyökkel, a macipár meg ül a nappaliban és borotválja magáról a bundát.
Különdíjas lett a lufiorrú kismalac fura kalandjairól szóló Emelt szintű orrhasználat az orosz Ivan Makszimovtól, M. Tóth Géza Mama című filmje, melyben a fáradt háziasszonynak álcázott, barna pongyolás Török-Illyés Orsolya tereget egy végtelenített szárítókötélre egy kietlen háztetőn (nyilván József Attila ihletésére), és a svéd Johannes Nyholm nyers és abszurd humorú gyurmafilmje, A kis bábfiú története, melyben egy szociofób figura próbál becsajozni hatalmas verejtékezések, szorongások, egy undok törpe gúnyolódása és némi Ivanhoe-házimozizás közepette.
A fődíjat a Lettországból érkező Vladimir Leschiov Szárnyak és evezők című filmje kapta: egy költői és nosztalgikus miniatűr az örök elvágyódás következményeiről egy öregedő pilóta szemszögéből. A Best of Anilogue válogatásban helyet szorítottak még Stephanie Lansaque és Francois Leroy Mei Ling című filmjének, mivel jól szerepelt a közönségszavazáson: a balladisztikus hangulatú filmben egy apró lakásba zárt, kínai lány elmagányosodását követhetjük nyomon, ahogy a főételből háziállattá előléptetett polip elteszi láb alól a lány erőszakos szeretőjét és megszökteti őt.
Vegyes vágott
Hogy mi volt még? Némi időutazás a Lengyel kísérleti filmek és a Támogatva és tiltva nevezetű NDK-s filmösszeállítás segítségével - azt hiszem, elég, ha annyit mondok, hogy az egyik lengyel filmben láttam például egy foszforeszkáló embert decensen pantomimozni, Günter Rätz bábfilmjében pedig a Télapó próbálta felkutatni az úttörők körében oly népszerű Szputnyikot.
Az Animáció a Harvardról blokkból is csak szemezgetnék: tetszett Yen-Ting Cho elektronikus zenére - pontosabban egy készülő kortárs operára - írt, Kapsis című filmje, melyben a fények és árnyékok játékára épülő, nonfiguratív látvány szinte leképezte a hangokat, Sami Majadla Möebius life című, pálcikaemberkékkel elővezetett, kesernyésen gunyoros szerelmi háromszöge, Lily Fang 3D-s egyperces horrorja egy félelmetes óriásrovarról, az Ossian dreaming és Tessa Johung videóklipje a csupa csajokból álló, harvardi punkzenekar, a Type As Plan B című számára, a Rorschach.
Jól sikerült a Toldi moziban tartott Animált éj is, mely elsősorban a mindenre elszánt rajongóknak szól a maga többórás, hajnalig tartó (alig strukturált) animációs-filmfolyamával. Csak egy egészen bizarr munkát említenék innen, mert ezen tényleg meglepődtem, Fredrick Andersson filmjét, a Watch Alice bleed nevezetűt, melyben egy DJ-ként funkcionáló játékbaba kibelez egy másikat, nem kevés vérben és belsőségben tocsogva. Teljesen beteg film, de hogy eredeti, az biztos.
A végére hagytam a lengyel 3D stúdió, a Platige Image zseniális filmblokkját, mert nem is tudom, hogy mondjam finoman, hogy technikailag fényévekkel elhúztak tőlünk. Tomek Bagiski Oscarra jelölt Katedrálisában egy kannibalisztikus, fojtogatóan indázó épületszörny nyeli el a hősöket, akik be akarnak hatolni, Grzegorz Jonkajtys Bárkájában pedig egy utolsó túlélő próbálja megőrizni a józan eszét, feltehetően esélytelenül. Indusztriális helyszínek, rozsdamarta, kietlen labirintusjáratokban kódorgó magányos hősök, archetipikusnak ható történetek sorjáznak lenyűgöző gazdagsággal és profizmussal: ha bárki végig meri gondolni ezek után a hazai 3D termést, hát nagyon elszomorodhat. De különben meg éppen az a lényeg, hogy legalább ezen a fesztiválon mindig akad pár film, amely kijózanító pontossággal valóban belövi a nemzetközi színvonalat: irigykedni kár, csak csodálni lehet.
