Anna bekattanva

Színpad

Az Anna bekattanva főhőse egy fiatal festőnő, Ana, akit - miután váratlanul kikerül saját kis világából, és vadonatúj emberekkel ismerkedik meg - titokzatos rohamok és víziók kezdenek gyötörni. 

A teljességgel félrevezető, lazázó magyar cím által sugalltaktól eltérően Medem műve súlyos témákat feszeget, hiszen a szerelmi történetek után a rendező még egyetemesebbé tágította érdeklődését, és szinte már vallási kérdéseket boncolgat. Filmjében terítékre kerül az - esetleg nem is ugyanabban a történelmi korban és földrajzi helyen élő - emberek közötti kapcsolat, a lélekvándorlás, a hasadt személyiség, a regresszív hipnózis, az emberi szenvedés (s vele együtt az emberi élet) örökkévalósága és egyéb transzcendens dolgok. 

Az Anna bekattanva több évezredet és szinte az egész világot sűríti egyetlen filmbe (és annak hősébe) - cselekménye emiatt elsőre talán zavarosnak, zavarba ejtő fordulataival és időnként esetlegesen mozgatott figuráival inkoherensnek tűnhet. És mégis, mindezek ellenére rá kell jönnünk, hogy az alkotó őrült világában van rendszer, filmje pedig később fejti ki hatását. Medem művén valószínűleg jó ideig fogunk még rágódni - főleg, amikor a legvégén szereplő ajánlásból kiderül, milyen mélyen személyes indíttatás vezérelte az alkotót filmje elkészítésekor. 

Anna bekattanva

(Caótica Ana - színes, feliratos spanyol romantikus filmdráma 118 p. 2007) (16)

Rendező: Julio Medem
Színész: Bebe, Charlotte Rampling, Nicolas Cazalé, Raúl Pena
Forgalmazza: Odeon