Központi témája a homoszexualitás, mely Almodóvár filmjeinek szinte már kötelező eleme, s valószínűleg nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy pontosan az ő művei taposták ki a 80-as évektől kezdve az ösvényt, melyen az ilyen jellegű spanyol filmek járnak.
E film valódi különlegessége, hogy erőteljesen női hangoltságú. Tulajdonképpen hét nő filmje: a forgatókönyvíró-rendező párosé és az öt főszereplőnőé. A történet középpontjában három nővér áll, kiknek régen elvált anyja egyszer csak bejelenti, hogy újra szerelmes. Szíve választottja pedig szép, kedves, fiatal és - a lányok legnagyobb döbbenetére - nő. Hősnőink próbálják az új információt viszonylag kulturáltan feldolgozni, de végül mégis kitör belőlük az ellenállás, és ki-ki vérmérséklete szerint reagál az új helyzetre.
A legfiatalabb testvér punk-rock együttese számára ír nem túl finom hangvételű dalt anyja leszbikus beállítottságáról, s az érintettek jelenlétében arat - nem éppen osztatlan - koncert sikert. A lányok által kidolgozott másik stratégia, hogy megpróbálják elcsábítani anyjuk fiatal kedvesét, hogy ezzel bizonyítsák hűtlenségét, s szétrombolják a kapcsolatot. Mindezek a machinációk leginkább a középső lányt, a neurotikus Elvirát (Leonor Watling - Beszélj hozzá!) gyötrik meg, aki sikertelen párkapcsolatai után, s anyja bejelentésének hatására teljes nemi identitásválságba kerül.
A mára már szokatlannak éppen nem nevezhető szituációt az alkotók nagyon kellemes és szellemes formában tárják elénk. Remek színészi alakításokkal, szórakoztató komikus betétekkel tűzdelt filmjük nagyon mély hatást ugyan nem fog gyakorolni, de ideális hétvégi mozi, mellyel leróható heti kötelező politikai korrektségi gyakorlatunk.
