Anyátlanok - Dare mo shiranai / Nobody Knows

Színpad

Négy testvér él boldogan az édesanyjával egy tokiói kis lakásban. Mind a négy gyereknek más férfi az apja, sosem jártak iskolába, ráadásul a főbérlő hármójuk létezéséről nem is tud. Egy napon az anyjuk némi pénzt és egy üzenetet hagy a 12 éves, legidősebb fiúra, hogy viselje gondját fiatalabb testvéreinek. Így kezdődik a négy gyerek odisszeája. Annak ellenére, hogy anyjuk elhagyta őket, a gyerekek mindent megtesznek azért, hogy boldoguljanak a maguk kis világában, felállítva és követve a saját szabályrendszerüket. Mikor már nincs más választásuk, mint szembenézni a lakáson kívüli világgal, a törékeny egyensúly hirtelen felborul.

A rendező célja, a kilátástalannak tűnő helyzetekben is megtalálható pozitív értékek felmutatása. A filmet egy éven keresztül forgatták, így a fiatal amatőr színészek fejlődése az általuk játszott karakterekével azonos tempóban zajlik, miközben hangsúlyt kapnak olyan apróságok is, mint a körömápolás művelete, a játékzongora, nyikorgó szandálok, egy csésze keleti tésztaleves, vagy egy doboz csokoládé, melyek nem csupán ezeknek az elhagyott gyerekeknek a sajátos világához tartoznak, hanem általánosságban a gyermekkor báját és szépségét idézik meg.

rendező: Hirokazu Koreeda

forgatókönyvíró: Hirokazu Koreeda

operatőr: Yutaka Yamasaki

vágó: Hirokazu Koreeda

szereplők:

You (Keiko)

Yuya Yagira (Akira)

Ayu Kitaura (Kyoko)

Hiei Kimura (Shigeru)

Momoko Shimizu (Yuki)

Hanae Kan (Saki)