Hazai pályáról gyűjtött, félgengszter jómadarakat láttunk már épp eleget az utóbbi évek felhozatalában, ezeket azArgo-beli vagányokat mégis öröm nézni. És nem is csak azért, mert lehet rajtuk nevetni, hanem mert a film annak szívet melengető ígérete, hogy annyi sok elvetélt próbálkozás után végre talán mégis lesz színvonalas magyar műfaji filmgyártás. Vagyis igazi, közönséget mulattató, vicces és látványos, kemény és pergő, hazai kommersz film.Árpa Attilaés alkotótársai egy ilyen mű elkészítésére szövetkeztek, és ha az eredmény még bizonyos pontokon biceg is egy kicsit (különösen a cselekmény logikája terén), a másfél óra szórakozás garantált. De hát miről is van szó?
Az első képsorok páncélos kaszabolását látva úgy tűnhet, aGladiátormagyar verziójával van dolgunk, de ez csak a felvezetés: a kincs hogyan került a földbe. Ugrás a mába: egy német milliomos, náci háborús bűnös és mellesleg kincsmániában is szenved, ezért felbérel néhány profit (és kevésbé profit), akik egy profin és kevésbé profin kivitelezett műkincsrablás után egy meglehetősen kétbalkezes kincskeresésbe bonyolódnak a nagy magyar Alföldön.
A két banda -Oszter Sándorral ésKovács Lajossal az élen - félúton vetélytárs vállalkozásokká alakulnak, hozzájuk csatlakozik harmadikként egy ifjú régész és egy rámenős riporterlány által (félre)vezetett csapat. A sok csetlés-botlást és pofára esést súlyos argó beszéd és a hazai viszonyok között feltűnően véres előadásmód teszi korhatáros örömmé.
