A bakancslista

Edward Cole kíméletlen kórházprivatizátor (Jack Nicholson) és Carter Chambers autószerelő (Morgan Freeman) rendhagyó barátsága egyszerre megható emberi történet, az amerikai társadalom kritikája, és jutalomjáték két olyan színész számára, aki már akár azért is kaphatna Oscar-díjat, mert a plakáton szerepel a neve, a vásznon igazából meg sem kell jelennie. Tudják ezt a fiúk is, nem is nagyon erőltetik meg magukat, csak előveszik a jó öreg grimasztárat, felcsatolják, és élvezik a menetet. Nicholsonnak az utóbbi tíz évben számtalan alkalma volt mulatságossá tenni öregedő testét (Lesz ez még így se!, Minden végzet nehéz), Freeman pedig kellemes orgánumával egy csapat felgerjedt óvodást is megnyugtatna, úgyhogy nem nagyon remeghetett meg a producerek keze, amikor együtt szerződtették őket. 

Az orvosi halálos ítélet (mindketten körülbelül hat hónapot kaptak a doktor bácsitól) kimondása után kalandhabzsolásba kezdő öregek a jó hollywoodi dramaturgia szerint összekülönböznek, majd többé-kevésbé megfejtik az élet értelmét, végül levonják a tanulságokat. Meglepetést nem, megnyugvást azonban annál inkább hoz ez a filmecske, melynek jelentőssége valahol a Biblia és egy nyugdíjbiztosító-reklám fontossága közé lőhető be.