Főhőse, egy magyar származású francia orvos, Zoltán egy nemzetközi segélyszervezet munkatársaként vetődik el Erdélybe. A misszió lebonyolítását azonban a férfi váratlan (és különös öngyilkossági kísérlethez vezető) idegösszeomlása megakadályozza. Így kerül hősünk elmegyógyintézetbe. A vadregényes természeti környezetben, egy lepusztultságában is erős hangulatú régi kastélyban működő intézmény természetesen csodabogarak, bolondok és egyéb fura szerzetek gyűjtőhelye. Zoltán régi-új kapcsolatain keresztül a filmben felvonul előttünk az ápolók és ápoltak seregszemléje, egyre otthonosabbnak és bölcsebbnek tűnik ez a zárt világ - Zoltánt azonban egy régi, családi traumája mégis kivezeti az intézményből, hogy aztán "kívülről" még tisztábban láthasson rá a bolond világ és a zárt osztály viszonyaira...
Kicsit titokzatoskodó ez a filmleírás, a Bolondok éneke ugyanis nem a sztori miatt érdekes, bár van a végén egy csavar. Bereczki Csaba filmjében a karakterek sokszínűsége és a válogatott színészcsapat magánszámsorozata ragadhatja meg a néző figyelmét. Erős az atmoszféra, olykor megragadóak az álomszerű, elvarázsolt betétek - a Bolondok éneke, bár egy kicsit mélyebbnek akar látszani, mint amennyire kiszámítható, annyiban mégis ritka munka, hogy a kelet-európai film nagy, komoly, világmagyarázó tradíciójához próbál visszakanyarodni.
