Boszorkánykör

Színpad

 

Habár a filmes eddigi pályája során többször is rendezett már jobban (Indián tél) vagy rosszabbul (A rózsa vére) sikerült fikciós filmeket, mégis inkább dokumentumfilmes munkássága miatt ismert - méltán (lásd a Józsi nővér és a sárga biciklit vagy a Csigavárat). Zsigmond új munkájában egyszerre jelenik meg a dokumentumfilmes és a játékfilmes eszközrendszer (a Boszorkánykörben ugyanúgy szerepelnek a korábbi dokukban már bemutatott amatőr, illetve hivatásos színészek is, nem elhanyagolható ezenkívül a mű néprajzi-szociográfiai értéke), nem meglepő módon azonban jobban működik dokufilmes vonulata. 

Az erdélyi havasok közt, egy kis gyimesi csángó faluban játszódó alkotás krimiként kezdődik: egy késelés miatt rendőrnyomozó érkezik a településre, aki az eredeti után, egy titokzatos nő felbukkanásával újabb bűnökre lel, majd még mélyebben belebonyolódik a boszorkányokhoz fűződő helyi legendák világába. Ezt követően újabb rendőr, újabb nyomozás jön... 

Habár a Boszorkánykör nem akkora csalódás, mint a szintén dokufilmes Almási Tamás nagy visszatérése a játékfilmekhez (Márió, a varázsló), a benne megjelenő, a dokumentumfilmek segítségével korábban már többször átélhetően közel hozott világ itt bizarr és idegen marad. A közel kerülés élményét továbbra is a rendező dokumentumfilmjeiben fogjuk megtalálni. 

 
Boszorkánykör
(színes magyar thriller 90 p. 2009) (16)
 
Rendező: Zsigmond Dezső
Színész: Kurkó János György, Pálffy Tibor, Tankó Erika, Trill Zsolt
Forgalmazza: Quality Pictures