Az elítéltektől hallott (többé-kevésbé) megbízható, de minden esetben súlyos kihágásokkal teli történetek hallatlanul érzékletes képet adtak a brazil alsóbb társadalmi osztályok, a bűnözők vagy egyszerűen csak szegények millióinak életformájáról. A Carandiru-mese ennek következtében már akkor is érdekesebb lenne egy tucat akciófilmnél vagy gengszterdrámánál, ha nem került volna sor a - brazil közéletet alaposan megrázó - börtönkatasztrófára: 1992. október 9-én egy elfajult börtönlázadásnak a rohamrendőrök fegyveres bevonulása és 111 fegyvertelen rab lemészárlása vetett véget.
Varella doktor maga is részt vett könyvének forgatókönyvvé való átdolgozásában. A cselekmény az orvos megérkezésével kezdődik: a bicskások, kábszeresek és transzvesztiták bizalommal vannak irányában, elmondják, hogyan kerültek oda. Így - miközben belülről, felettébb színes közjátékokon keresztül megismerhetjük e végletesen túlzsúfolt, zárt világ, e brazil mikrokozmosz életét - flashbackek sora segít tágítani a társadalmi horizontot és mellesleg elképesztően kalandossá tenni a történetet.
Az alapjában véve szórakoztatóan előadott, helyenként mégis sokkoló film a csúcspontot jelentő lázadás képsoraihoz érve szinte apokaliptikus látomássá változik, amelyben a játékfilm és a dokumentumfilm határainak elmosásával is kísérletezik a rendező.
Babenco 1985-ben, az Oscar-díjra is jelölt A pókasszony csókjában már sikerrel kalauzolta nézőit a dél-amerikai börtönélet mélyére. Ott a varázslat, itt a realizmus dominál - annál is inkább, mivel a filmet eredeti helyszínen, a Carandiru betonblokkjaiban vették fel a kiürítése és felrobbantása között eltelt hetekben.
