Kalandra vágytak, földrajzi és nőügyi értelemben egyaránt, de aztán egyéb kalandok is vártak rájuk: például a felettébb érzékletes megmerítkezés a latin-amerikai valóságban.
Az utazás közben írott naplót Guevara halála után a családja találta meg egy régi hátizsákban, és a forradalmár halála után negyed századdal, 1993-ban jelent meg először nyomtatásban. A filmváltozat tervével Robert Redford kereste meg a Sundance fesztiválon a Központi pályaudvar című filmjével befutott brazil rendezőt, Walter Sallest, aki az észak-amerikai pénzből igazi latin-amerikai filmet forgatott. És ez nemcsak a spanyol nyelv választásán és a spanyolajkú színészeken múlott (a főszerepet napjaink legnagyobb latin-amerikai sztárja, Gael García Bernal játssza, akit legutóbb a Rossz nevelésben láthattunk).
Az A motoros naplója azért remek útifilm, mert szellemi-lelki értelemben éppúgy elrepít távoli tájakra, mint a hegyek, szakadékok és folyópartok megkapó látványa által. Egyszerű és érzékeny: sokszor beszélnek benne néma pillanatok, és üzenete sem éppen bonyolult, de annál inkább égető. Élet és halál kérdései, nyomor és igazságtalanság e számunkra világvégi helyeken igen tisztán és felkavaróan jelenik meg, miközben a harmadik világbeli lét minden durvaságát humorral, jókedvvel és latin tánczenei hangkulisszával tálalva kapjuk. Így a film nemcsak Che Guevara politikai öntudatra ébredését és a szabad és egyesült Latin-Amerikáról szőtt álmait segít megérteni, de kalandos és szórakoztató módon enged betekintést - embernyúzó bányától dzsungelszéli lepratelepig - az élet mélységeibe.
