A késő harmincas évek Londonjában járunk ugyanis, de a közelgő háború legfeljebb az újsághírekből sejthető, a nagyközönség inkább színházba jár, ahol még mindig Julia Lambert a sztár. Igaz, Julia az ötvenhez közeledve még mindig fiatal lányokat alakít, de már nem élvezi úgy a játékot, mint régen, és impresszárió férjével is kezd kiüresedni a kapcsolata, így nem csoda, hogy különösen fogékonnyá válik egy fiatal amerikai közeledésére. Ám a vakmerő jenki csak kihasználja a színésznő hirtelen fellobbant szenvedélyét és végül odáig merészkedik, hogy beprotezsálja fiatal szeretőjét a színtársulatba - és ez komoly hiba!
A műfajválasztáshoz hasonlóan furcsának tűnt Annette Bening (Amerikai szépség) a főszerepre, hiszen ő unatkozó feleségek és rámenős ingatlanügynökök eljátszására szakosodott, ráadásul korántsem az a csillogó személyiség. Most azonban felülmúlta önmagát. Igaz, a film lassan induló első felében még ő sem ragyog, de mire a rendező minden szálat kibont és ahogy a történet lendületet kap, Bening is felnő feladatához. A legvégére pedig kifejezetten vonzó és sziporkázó, sőt kissé fenyegető, elvégre csattanóként a díva vitriolos bosszúját láthatjuk a színpadon, illetve a vásznon. Ennek sikeréhez persze kell néhány olyan válogatott karakterszínész, mint Jeremy Irons vagy Michael Gambon, és kellett egy kiindulásként szolgáló remek W. Somerset Maugham regény is, Színház címmel. Mert - mint azt látni is fogjuk - színház az egész világ!
