Az egyetlen markáns különbség a két létszíntér között mindössze annyi, hogy a tunéziai szokásoktól eltérően ideát nem kiáltják ki a gazdagok esküvőinek és temetéseinek hírét. Történetünk hőse, a vörös hajával és hófehér bőrével hétköznapi feltűnést keltő Datolya (Med Graia) - árva gyerek lévén - a munkás-koldus kikiáltó Bou Khaleb oldalán járja Bizerte utcáit, extra fütykös-lyukának hála, imád a falra pisálni, egy végzetes hiba folytán azonban vége szakad édes életének. Khaleb egy napon esküvő helyett temetést kiált ki, ám szerencsétlenségére mindkettő bekövetkezik, mire ő szégyenkezve visszavonul, és szépen lassan megőrül. Az öreg bolond legjobb tunéziai tanítványa, a nem kevésbé bohókás Datolya hamar feltalálja magát mestere szerepkörében, sőt, egyenesen Billalénak, Mohamed próféta első müezzinjének képzeli magát, és a filléres adományokból élők jobb megélhetéséért felveri szolgáltatásaik árait. A szociális messiás bőrébe bújó főhősünk legalább olyan gyorsan szerez híveket, mint ellenségeket, így aztán biztonsági okokból kénytelen lepaktálni Mohamed Boy-jal, a helyi nyúltaggyal, tárgyalási tempójuknál azonban gyorsabb a népharag.
A filmtörténet során láttunk már jó pár kifacsart megváltás-történetet (Országúton, Megváltó szex, Csillagok háborúja), a szakrális iszlám gengszterfilm műfajához azonban egyik sem került olyan közel, mint Jilani Saadi rendező munkája. Egyedül talán a Datolya kísérőfilmjéül szolgáló kréta-animáció (Csáki László: Napok, melyeknek értelmet adott a félelem), de az is inkább egzisztencialista keletnémet krimi.
