Daybreakers - A vámpírok kora

Minden vámpírfilmnek megvan a maga csavarja, már csak azért is, hogy ne keverjük össze őket, és a tinis, kisgyerekes vagy vérfarkasos verzió mellett most megkapjuk a társadalomkritikai éllel felvértezett verziót is, antiutópiába ágyazva. Elképzelt közeljövőnkben ugyanis majd' mindenki vérszívó, és mint ilyen, sápadt és halhatatlan, az utolsó embereket pedig gépekkel szipolyozzák ki ? tiszta Mátrix! ?, de sajna ez nem elégíti ki a kifogyóban lévő vérszükségletet.

A dolog már csak azért is sürgős, mert a vérmegvonásban szenvedőkből denevérszerű, mindenkire veszélyes gusztustalan lények lesznek, és ezért is dolgozik a művér receptjén oly szorgosan a különben vegetáriánus doktor Dalton ? a szokásosnál is alacsonyabb intenzitással játszó Ethan Hawke ?, aki tiszta véletlenségből összefut néhány menekülésben lévő emberrel, aki felajánlja az ellenszert a vámpírkodásra. Ebből persze nem kérne a rendszert működtető óriáscég és annak családi vonalon is érintett feje, és mindenki menekül meg lopakodik és aztán összecsap, pofonokat ad és pofonokat kap. A vámpírkliséket rendre felvonultató Daybreakers furcsasága, hogy mindezt a harmincas éveket idéző, art deco ihletésű környezetbe illeszti, a különben jól megkomponált futuriszikus részeket pedig vérgőzös szeleteléssel vegyíti, ami zavarba ejtő kombináció. Meglepő módon pont a praktikus részek a film legérdekesebb elemei, például a biztonságos nappali közlekedés vámpírok számára.