Death Note - Az utolsó név

Színpad

Az első, A halállista történéseinek ismerete meglehetős előny a különös szabályrendszer mentén működő film élvezetéhez, hiszen nincs kényelmes összefoglalás az új nézők kedvéért, hanem onnan szaladunk tovább, ahol az első rész hirtelen abbamaradt. Vagyis adott egy jó aggyal és erős igazságérzettel rendelkező diák srác, aki egy, az égből pottyant mágikus jegyzetfüzet segítségével, Kira álnéven irtja a bűnözőket - és azokat az ártatlanokat is, akik útjába állnak -, illetve egy édességfüggő zseni, bizonyos L, aki őt kapná el a rendőrségnek segítve, és némi manipuláció eredményeként ők most egy csapatba kerültek.

Így kettesben már korábban is szépen megcsuklóztatták egymást, ám most előkerül egy másik, majd egy harmadik igazságosztó is, akik ugyan nem olyan briliáns elméjűek, mint a két főhős, viszont extra képességekkel bírnak, tovább komplikálva az így is imponálóan rafinált történetet. A sztoriba spékelt olyan fantasztikus elemek mellett, mint az egyre több halállista és két bizarr kinézetű halálisten ugyanis annyi fordulat, átverés, csavar és megtévesztés követi egymást, hogy ilyen szempontból lassan mellékessé válik, hogy hányan hullnak el a harc során, hiszen amúgy sem ijesztően véresek a halálesetek. Ha van a dolognak hátulütője, az leginkább a kissé tévésre sikerült képi világ és az elvileg félelmetes halálistenek kissé gagyi megjelenítése. 

Death Note - Az utolsó név
(Desu nőto: The last name - színes, feliratos amerikai-japán akciófilm 141 p. 2006) (16)
Rendező: Shusuke Kaneko
Forgalmazza: Anjou Lafayette