Az elátkozott párt ezúttal egy kínai lány és egy francia férfi alkotja, és ráadásul - hogy tovább bonyolítsuk a képletet - a lány vőlegénye a kínai maffia tagja, bátyja thai bokszoló, a férfi öccse viszont a sport helyi bajnoka. Ennek ellenére nem fényűző környezetben, hanem Párizs lerobbant ázsiai negyedében járunk, ahol mindenki a megélhetésért küzd, így hősünk, Rapha is, aki miközben öccse edzője, a szüleitől rámaradt autószerelő műhellyel is veszkődik.
Mindez szerencsére nem csak vázlatosan felrajzolt háttér, hanem a film szerves része, és éppen ez menti meg a Dühöngést a banalitástól, amihez néha veszedelmesen közel jár.
Van ugyanis egy gengsztermese, a fent említett szerelmi szál és egy sportvonal, amely meglehetősen ötletszerűen bukkan fel újra meg újra. A művészfilmeken nevelkedett rendező, Karim Dridi pedig nem igazán tudja eldönteni, hogy mikor melyiket erősítse. Pedig külön-külön mindegyik rész érdekes, a fényképezés és a bevándorlómiliő megidézése pedig kifejezetten jó. A thai, illetve a véresebb burmai box szerelmesei viszont csalódni fognak, mert a meccsek inkább a dramaturgia céljait szolgálják, mint a puszta szórakozást - ezt annak idején van Damme jobban csinálta.
Samuel Le Bihan (Farkasok szövetsége, Szeretni bolondulásig) most is kellemesen túljátssza szerepét, a szép Nan Yutől viszont mást sem láthatunk, mint hogy üresen néz maga elé, ami valószínűleg annyit jelent, hogy viharok dúlnak benne, de az is lehet, hogy egész nap nem evett semmit.
