Annál is inkább, mivel az írók, a rendező Kragh-Jakobsen (Mifune utolsó dala) mellett a Wilburt is jegyző Anders Thomas Jensen a klasszikus vígjáték szabályai szerint építették fel a cselekményt. Van benne félreértés és személycsere, románc és fegyveres konfliktus, kétség és boldogság, és mindez olyan érzékkel adagolva, hogy azt egy barokk drámaíró is megirigyelhetné.
Marie és Sophie, a két zaklatott életű fiatal nő olajfúrót takarított valahol az Északi-tengeren, kezükben a fizetésükkel a skóciai Peterhead kikötőjébe érkeznek, ahol sorsfordító események várnak rájuk. Egy féktelenül átmulatott éjszaka után az angol Sophie kórházba kerül, a dán Marie (Iben Hjejle - Pop, csajok, satöbbi; Mifune utolsó dala) pedig váratlan ajánlatot kap egy arisztokratától, aki az utódlás kérdését akarja megoldani a szép szőke lány közreműködésével. A béranyaság nehéz ügy, de jól fizet, és kihúzná a szükségből a két barátnőt, így Marie végül rááll a dologra.
Eddig nem túl vidám a történet, de lesz még jobb is: haláleset (nem is egy), a kóros pénzhiány további bonyodalmai, amikor egy csőd szélén álló, glasgowi autószerelő műhely három derék alkalmazottja is szerepet kap a játékban, az aggódó arisztokrata család pedig egy amerikai állatorvossal figyelteti a szökésben lévő béranyukát.
A mosolyért mégsem kell a boldog befejezésig várni, a váratlan fordulatok, a szereplők csetlés-botlását együttérzéssel kifigurázó jelenetek, a képtelenebbnél képtelenebb helyzetek sora és a remek színészi alakítások igazi chaplini leckében részesítik a nézőt: nevetni a legszorultabb helyzetben is lehet, sőt felettébb ajánlatos.
