Égenjárók

Mamoru

Oshii, a legendás Páncélba zárt szellem rendezője nem háborús eposzt készített: a mindennapos, vérre menő légi összecsapások a jövő szerves részei, így kerülik majd el a fegyveres konfliktusokat, a harc pedig két, profitorientált cég között zajlik. A legfurcsább az egészben, hogy egy egyszerre futurisztikus, mégis régimódi, légcsavaros gépen örökifjú gyerekemberek száguldoznak, vagy éppen zuhannak a halálba, génkezelt, múlt és jövő nélküli hősök, akikben nem az ölésvágy tombol, hanem egy furcsa melankólia izzik. Mindez tökéletes kiindulópont egy látványos, mégis szívszorítóan melankolikus történethez, amely hallatán minden animerajongónak megindulhat a nyálelválasztása, de az eredmény felemás.

Míg a légi harcok leírhatatlanul izgalmasak ? ami annyi gagyi próbálkozás után nagy szó! ?, ami a földön történik, az gyakran tempótlan, esetleges és logikátlan, és még a két "világ" képi megjelenítése között is szakadék tátong. Az ifjú japán pilóták magyarázat nélkül egy kelet-európai kisváros közelében állomásoznak, bevetéseikben sincs sok logika, emlékeikből jókora darabok hiányoznak, érzelmi életük pedig túlfokozott, mégsem szenvedélyes. És ha valaki a rendező védjegyére kíváncsi, a minden filmjében feltűnő basset houndra ? itt is rohangál egy belőlük.