Vagyis meglehetősen vegyes a kép, mivel Richard Lowenstein filmje egyszerre próbál véresen komoly és ironikusan szórakoztató lenni, olyan karakterekkel, akikről egyszerre jut eszünkbe a Jóbarátok és a Trainspotting, de inkább ez utóbbi. Eredeti, de meglehetősen lerobbant figurákról van szó ugyanis, akiket egy albérletbe hozott össze jó sorsuk, és csak annyi bennük a közös, hogy egyiknek sincs munkája, pénze, csaja vagy példának okáért jövőképe. A kivétel talán csak Sam (Emily Hamilton), a céltudatos és csinos lány, és hősünk, Danny (Noah Taylor), aki állítólag író, de ezt csak onnan tudni, hogy ő mondja, meg van egy régi írógépe, az asztal fölé pedig francia újhullámos filmek képeit ragasztja ki - értjük mi a célzásokat! Mivel pedig a díszes társaság sosem fizet lakbért, kénytelenek mindig új házba és új városba költözni.
A történetet és hőseink hangulatát erősen meghatározza a fülledt Brisbane, az esős Melbourne és a napfényes Sydney, de ennél több kohézióra és struktúrára ne nagyon számítsunk. Ugyanis a színes, sokszor egészen eredeti epizódok összekötik, de szét is szabdalják a John Birmingham ausztrál bestselleréből adaptált filmet, ami valahogy sohasem áll össze egy egésszé. Pedig a színészi teljesítményre nem lehet panasz, akadnak jó dumák és különösen jó a zene - Moby, Nick Cave, Iggy Pop, Stranglers -, ami nem csoda, hisz a rendező Michael Hutchence, az INXS néhai frontembere emlékének ajánlja filmjét. Nyilván azért, mert ő sem tudott mit kezdeni az életével.
