De ne feledkezzünk meg a többiekről sem, Martino (Giorgio Pasotti) a filmmúzeum visszahúzódó éjjeliőre, a némafilmek szerelmese, aki munkaideje lejárta után is csak azért mozdul ki az épületből, hogy lencsevégre kapja a megváltozott várost és a sarki gyorsétteremben dolgozó Amandát (Francesca Inaudi). A szép, de életével némileg jogosan elégedetlen lánynak viszont van egy pasija, Angelo (Fabio Troiano), a szakmájához képest meglehetősen szimpatikus autótolvaj. Hármójuk sorsa pedig akkor fonódik végképp össze, amikor Amanda egy szép estén forró olajat önt az őt állandóan csesztető főnöke nadrágjába, a rendőrök elől pedig pont a mozimúzeumba menekül be, ahol aztán a régi filmek és a csendes fiú bűvkörébe kerül. De a szerelmi háromszög mellett kibontakozik egy furcsa krimi is, persze megfelelően művészi módon.
A mellesleg filmkritikusként és vívóként is ismert Davide Ferrario apróbb hibákkal - az enyhén negédes narráció például feleslegesnek tűnik - és megbocsátható szentimentalitással, de jó képi érzékkel és remek színészekkel készítette el filmjét, amely egyben tiszteletadás a mozgókép őskorának amatőrjei és az újhullám mesterei, például Truffaut és Godard előtt, akár konkrét idézetekkel is. Maga hősünk is Buster Keatont idéző mozgással bukdácsol át a díszleteken és végig a filmen, de ahogy a Nagy Fapofa, a végén ő is elnyeri a Nő kegyeit. Ami pedig a Nőt, vagyis a lányt illeti, az egyszerre bájos és gyönyörű Francesca Inaudi még sok filmnek és rendezőnek lehet a múzsája.
