Érzékeny pont

Színpad

 Bár Alan Ball rendezőként újoncnak számít, de a Sírhant művek mellett pont az Amerikai szépség forgatókönyvéért kapott már Oscar-díjat, így a közeg és a téma aligha áll távol tőle, és talán ez a baj. Az elfojtott vágyakat, mélyen gyökeredző előítéleteket és be nem vallott bűnöket rejtő polgári otthon az elmúlt évek során az amerikai művészfilm egyik leggyakrabban használt kliséje lett.

Igaz, mint minden klisé, ez is aktuális ma is, és érzékeny pont mindig akad, legyen az a fiatalkorú lányok ébredő szexualitása, a több síkon is "működő" faji és politikai előítéletek. Hősnőnk, a 13 éves arab-amerikai Jasira mindenből kap egy kicsit. Libanoni származású, de keresztény és amerikai mintapolgárként viselkedő apja, igazi közel-keleti családfőként, hatalmas pofonnal jutalmazza a szerinte túlzottan kihívó öltözködést, és megtiltja a tampon használatát lányának, aki azt sem tudja, mit kezdjen első havi vérzésével. Jasira kezd nő lenni, és bár nem érti, hogy mit is akar tőle a családos szomszéd vagy a kanos fekete osztálytárs, de hálás a figyelemért - és a lebukás mindkét esetben csak idő kérdése. Bár sok helyzet ismerős vagy kiszámítható, az emberi gyengeség mindig hálás alapanyag egy jó - vagy erős közepes - drámához, mi pedig tanulhatunk mások ostobaságából és előítéleteiből. 

Érzékeny pont
(Towelhead - színes, feliratos amerikai filmdráma 124 p. 2007) (12)
Rendező: Alan Ball
Színész: Chris Messina, Maria Bello, Peter Macdissi, Summer Bishil
Forgalmazza: Budapest Film