Fapados Cannes

Film

A független filmes nem hobbivideós; annyi különbözteti meg főállású szakmabelijétől, hogy közben némettanár vagy lótenyésztő, de legfőképp egyetemista. Az outsider mozgóképes kalandoroknak hetvenhat éve szövetsége, ötvennegyedik esztendeje országos fesztiválja van. A műfaj létezése pedig leginkább az ipari jelennel szembeállítható kreatív kezdetekről árulkodik: a független filmes ugyanis azt forgat, amit akar, és annyiból, amennyiből sikerül. Nem pedig fordítva.

szalontudo.jpg
Szalontüdő
Például fogja Nagy Bandó András egyik novelláját, a Szalontüdőt, és - bár inkább filmes múltja mint iskolája van - hétperces mozit forgat a kabaréetűdből, ahogy Szirmai Márton tette. Igaz, Ascher Tamás és Anger Zsolt alakítja a büféasztalnál összetalálkozó két prolit, és Pohárnok Gergely a film operatőre, a rendező ettől még független (s függetlenségében díjazott) alkotó. Azon sem kell csodálkozni, ha egy ötperces doku majdnem harminc évig készül: Péter M. László Sztálin Kantátája egy egydollárosról mintázott Sztálin-portré megrajzolásának 1978-as munkafázisait örökíti meg - csak ezt akkor még nem volt divat mutogatni.
A független film lehet botrányos mozi, mint Sándor Zsolt Levese (a rendezőt, ha lehet hinni a beszámolóknak, a film szereplői kergették ki a szegedi bemutatóról), lehet kirakós történet, mint a Konyec kísérőfilmjeként futott Határvidék Király Tamástól, és lehet bohóckodás is, mint a burleszket felélesztő A Huszár és a Pásztorlányka, Bíró András Dániel filmje. A függetlenség azonban nem jelent egyet stílustalansággal: Káldy László, a nyugalmazott mérnök és lótenyésztő például a tíz évvel ezelőtti országos mustrán kapott életműdíjat stílusteremtő, s szinte kivétel nélkül szűkebb pátriájában, Kisbabóton forgatott "exhibicionista" filmjeiért. Most újabb két történettel, a Tavaszig még tíz nap biztos hideg és a Télen történt című filmekkel érkezik.
A függetlenek országos mustrája abban is különleges, hogy ide csak a tájegységenként rendezett szemlék díjazottjai kerülhetnek. A pénteki és szombati vetítéseken olyan csemegékkel találkozhatunk, mint az Egy szavazat című, kisvárosi szavazókörzetben játszódó tragikomédia (Simonyi Balázs és Tóth Barnabás rövidfilmje), de vetítik a roma rappereket bemutató Gypsy Side című filmet (Gát Balázs), és a civilben némettanár Szalay Kristóf abszurd humorba hajló thrillerét, a Deus Ex Machinát is.
Igaz, a ma induló fesztiválon független filmek csak holnaptól peregnek, Bakács Tibor Settenkedő (aki különben zsűritag) már az este folyamán leleplezi Csáki László képregény- és kortárs intarzia-kiállítását, Bognár Attila (A38) pedig Czabán György tárlatát, és ma este lesz a Kiscsillag koncert is a város főterén. A holnapi vetítéseket pedig a II. Országos Pálinkafesztivállal koronázza meg a szervező Magyar Független Film és Video Szövetség.
Aki tehát kihagyja Cannes-t, talál napfényben fürdőző filmeseket a magyar Croisette-n is. S ha már a baracklevet beígértük: gyerekkorunk kedvenc (vagy egyetlen) gyümölcslémárkája az idén 30 éves, a gyártó cég ezért "SIÓ - Az én világom, az én harminc évem" címmel félmillió forintos fődíjú filmpályázatot hirdet őszre. Ez az a lé, amitől képtelenség függetlennek maradni.