Fausta éneke

Színpad

 

Peru és a főszereplő egyszerre egzotikus és érintetlen szépsége éles kontrasztban áll az ország közelmúltjának történelmével: a gerillaháború és a halálbrigádok terrorhadjáratai generációkat nyomorítottak meg testileg és lelkileg. Az utóbbi kategóriába tartozik a fiatal Fausta, akinek anyját ? már terhesen ? megerőszakolták, apját halálra kínozták, a lány pedig, a nemi erőszaktól rettegve egy burgonyával a vaginájában él, alig mer az utcára kilépni. Falujában állítólag sokan kerülték így el a megbecstelenítést. Édesanyja halála után azonban a lány, hogy a temetést kifizethesse, kénytelen munkát vállalni egy idős zongoraművésznő cselédjeként.

Szerencsére ez a felütés nem garantálja azt, hogy innentől egy nyomorúságos szenvedéstörténetet vagy ellenkezőleg, egy negédes mesét kell végignéznünk, Claudia Llosa ? aki filmjével elhozta Berlinből a nagydíjat és a kritikusok díját is ? remek arányérzékkel rendelkezik. A jellegzetesen latin-amerikai és női drámát a mindennapok és egy készülő esküvő apró, már-már antropológiai részletességgel felvett részleteivel vegyíti, a lírát és a szépséget pedig a rendezőnő állandó főszereplője, egy gyönyörű kecsua indián lány, Magaly Solier hozza. Mivel ő Peruban elsősorban énekesnőként ismert, Fausta dalai valóban elragadóak és szívhez szólóak.

 
Fausta éneke
(La teta asustada - színes, feliratos spanyol-perui filmdráma 95 p. 2009)(12)
 
Rendező: Claudia Llosa
Színész: Efraín Solís, Magaly Solier, Marino Ballón, Susi Sánchez
Forgalmazza: Másképp Alapítvány