A civilizáció lassan magánterületekre szabdalja a végtelen pusztákat, a vándor marhapásztorokat egyre kevésbé nézik jó szemmel a földbirtokosok. A szabadon legeltető Boss Spearman (Duvall) és emberei olyan földre hajtják a csordát, melynek ura, Denton Baxter (Gambon) egyenesen szemet vet a jószágokra, és martalócaival be is fogatná az állatokat - ráadásul a seriffet is a zsebében tartja, így a törvénnyel sincs gondja. Boss és háborúban iskolázott társa, Charly Waite (Costner) azonban nem hagyják magukat...
A Fegyvertársak drámája lassú ritmusban indul, jut idő a cowboy életforma hiteles megidézésére, a szűkszavú (és édesszájú) főszereplők jellemének feltárására, és miközben fokozatosan nő a feszültség, még egy visszafogott románc is kibontakozik. A természetközeli ember erkölcsi tartásáról, egyszerű bölcsességéről szól a történet, mint egy klasszikus westernben, ugyanakkor a részletekig menő tárgyi hitelesség, a lélektani pontosság és az erőszak hatásos ábrázolása döbbenetesen korszerűvé teszi a filmet. Az utolsó negyedben kezdődő nagy leszámolás a deszkaváros főutcáján a pontatlanul hordó revolverekkel olyan jelenet, amelyben Costnernek sikerül teljesen eredeti módon ábrázolnia a jól ismert dirr-durrt. A túlértékelt Farkasokkal táncoló és a megbukott A jövő hírnöke után Costner filmrendezőként végre nagyot alkotott, a Fegyvertársaknak komoly esélye van arra, hogy helyet kapjon a western késői klasszikusai között.
