A fehér szalag

Színpad


afeherszalag_02_film_by_est_hu.jpg
 A fehér szalag

Az elszánt gonoszság szinte már tapinthatóan ott lappang mindenhol, majd alattomosan elkezd a felszínre törni ? lépésről lépésre. Először egy aljas kis merénylet miatt a helyi orvos szenved lovasbalesetet, majd halálos szerencsétlenség történik a fűrészmalomban. Ezt követően mind gyakrabban esik bántódása a közösség egyre több tagjának: bántalmazzák az uradalom bárójának a fiát, a téli hidegben kitárják az ablakot egy csecsemőre, tűzeset történik a birtokon stb. Közben pedig ott vannak a tartós, megszokott kegyetlenségek, például a lelkész fasiszta nevelési elvei (a megalázás egyik módját jelző cím is erre utal). Ezt a komor összképet higgadt, letisztult, már-már szigorú fekete-fehér képek tárják elénk, és mindössze két derűsebb vonulat ellenpontozza: a tanító és egy fiatal lány bontakozó szerelme, illetve a lelkész és a legkisebb fia közti kapcsolat.

S habár minden jel arra vall, hogy szándékos gonosztettekről van szó, a Rejtély után ne is álmodjunk arról, hogy Haneke nem mutat újból fityiszt a nézőnek ? ne legyünk hát nagyon csalódottak, ha a bűnügy megoldása ezúttal sem derül ki. De hogy ez mennyire nem zavar senkit (egy bizonyos körben legalábbis), azt példásan bizonyítják A fehér szalag díjai és jelölései az Arany Pálmától a Golden Globe-on keresztül az Oscar-nominációig. 

 
A fehér szalag
(Das weisse Band - fekete-fehér, feliratos olasz-német-francia-osztrák filmdráma 138 p. 2009) (16)
 
Rendező: Michael Haneke
Színész: Christian Friedel, Leonie Benesch, Ulrich Tukur, Ursina Lardi
Forgalmazza: Másképp Alapítvány