(MTI) Az idei cannes-i versenyfilmek alkotóinak többsége hazája határait elhagyva beszél a világ alapkérdéseiről, a nézők nagyon sokat utazhatnak a moziteremben.
Isabelle Huppert egy dél-korai tengerparton tűnik fel Hong Szang Szu (Hong Sang-soo) alkotásában, az iráni Abbász Kiarosztami Japánban talált pénzt és ihletet legújabb filmjéhez, az új-zélandi születésű Andrew Dominikot az amerikai álommal való leszámolása érdekelte egy New Orleansban játszódó gengszterfilm formájában, az osztrák Ulrich Seidl Kenyában örökítette meg az afrikai szexturizmus kiábrándító valóságát, a brazil Walter Salles a beatnemzedék kultikus amerikai regényét, az Útont filmesítette meg. Számos alkotásnak a középpontjában pedig a halálhoz való viszonyulás áll, amely részben azzal magyarázható, hogy az idén meghívást kapott rendezők többsége az idősebb generációhoz tartozik.
A filmek jelentős része viszonylag hosszú (két, két és fél óra), nagyon sok párbeszéddel, de hatásos képi világgal és magas technikai színvonalon készült, így még a kevesebb mondanivalóval szolgáló alkotások is kifejezetten kellemes látványt nyújtanak. A nemzetközi kritikusok favoritjának eddig az osztrák Michael Haneke Szerelem című alkotása számít.
Igazán formabontó művet azonban eddig csak egyet láthatott a fesztiválközönség, a legtitokzatosabbnak számító francia rendezőtől, Leos Caraxtól. A Holy Motors című meghökkentő filmnek szerda este tartják a díszbemutatóját, a vörös szőnyegen pedig egyebek mellett igazi világsztárok, Kylie Minogue ausztrál énekesnő és Eva Mendes amerikai színésznő fog felvonulni, akik kisebb szerepeket alakítanak az egyszerre polgárpukkasztó, szórakoztató és meglepően filozofikus történetben.
Az 1991-ben készült A Pont-Neuf szerelemesei című kultuszfilm rendezője 13 éve nem forgatott filmet. Ötödik műve, a Holy Motors egynapos képtelen utazásra invitálja a nézőt a rendező ikonikussá vált állandó színészével, a torz arcú Denis Lavant-nal. Az önmagát kereső Oscar urat egy hatalmas limuzin repíti 11 találkozójára, amelyeken teljesen más figuraként (bankár, koldusasszony, bérgyilkos, terrorista) jelenik meg, s mindegyik epizód a filmművészet más-más műfaját, illetve annak a paródiáját idézi meg (bunyós film, zenés film, kalandfilm). A labirintusszerűen felépített alkotás minden egyes képkockája meglepetést okoz a történet, a vágás, a világítás és a szereplőválasztás (Kylie Minogue, Eva Mendes) szempontjából is. A főszereplő Denis Lavant számos kérdést vet fel a "soha nem teljesen ugyanolyan, de soha nem teljesen más", azaz mindennel felcserélhető színészi létről is.
A szerdai másik versenyfilm, az ártatlanság elvesztéséről szóló Úton Jack Kerouac 1957-ben megjelent azonos című regényének hű adaptációja. Az első kritikák szerint azonban a filmnek nem sikerült azt a formai újítást megvalósítania, amelyet az irodalmi mű jelentett a saját korában. A konformista amerikai társadalomból kiábrándult beatnemzedék bibliájának tekintett mű filmes változatának főbb szerepeiben Sam Riley, Garrett Hedlund, Kristen Stewart és Kirsten Dunst látható. A filmet a brazil Walter Salles rendezte, akinek a világsikert a 2004-ben forgatott Che Guevara: A motoros naplója című film hozta meg. "Már több road-movie-t forgattam, tudom, hogy minél inkább sikerül elszakadni a gyökerektől, a kiindulóponttól, annál szélesebbé válik az ember perspektívája arról, hogy kicsoda is valójában, honnan jött és hova is akar eljutni" ? mondta a rendező díszbemutató előtti sajtótájékoztatóján, arra utalva, hogy elsősorban az utazások háttérében álló identitáskeresés foglalkoztatta a regény megfilmesítésekor.
Kerouac annak idején Marlon Brandót látta volna a legszívesebben a főhős Dean Moriarty szerepében. A megfilmesítés jogait 1978-ben Francis Ford Coppola saját magának vásárolta meg, majd felajánlotta egyebek mellett Jean-Luc Godard-nak és Gus Van Santnak is, sőt Coppola fia, Roman is gondolkodott egy időben a regény megfilmesítésén. A Che Guevara fiatalkori dél-amerikai utazásait feldolgozó A motoros naplójával azonban Walter Salles lett a "road-movie és a bonyolult felépítésű filmek mestere" Coppola szemében, így végül neki engedte át a jogokat.
