A felolvasó

Így azt is tudni lehet, hogy a film egy újabb mű a holokausztdrámák sorában, ám akinek elege van a műfajból, megnyugodhat, mert A felolvasó nem a szokványosak közül való. Egyetlen perce sem játszódik például a II. világháborúban: az 1995-ben kezdődő cselekmény flash-back szekvenciái is legkorábban 1958-ig vezetnek vissza (hogy később megmutassanak egy-egy esztendőt a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekből is). 

A mű egy 15 éves fiú és egy felnőtt nő szerelmi története, melynek során a felek kölcsönösen beavatják egymást, hiszen a testiség mellett fontos szerepet kapnak a könyvek, illetve azok felolvasása is (az iskolás Michael olvassa fel őket szeretőjének, Hannának). A későbbiekben kiderül, hogy Hanna már 36 éves, vagyis épp elég idős ahhoz, hogy múltja: titkai és bűnei legyenek. Mindezekkel pedig Michael már ifjú joghallgatóként, egy per során szembesül. 

Daldry korábbi művéhez, Az órákhoz hasonlóan itt is hatalmas fontosságra tesz szert az idő, de A felolvasó más szempontból is nagy utat jár be (nagyon sok benne a kontraszt: a pásztorórákat egy bírósági tárgyalás képei váltják). A filmben erkölcsi kérdések és egyéni érzelmek kerülnek összeütközésbe egymással, és tanúi lehetünk annak, ahogy a generációk bűne és lelkiismeret-furdalása egymásra halmozódik. Más és más okból, de a mű minden egyes perce lebilincselő. 

KRITIKÁNK A FILMRŐL: Megbújni a sorok mögött - A FELOLVASÓ