Halálos iram

A 2001-es, sok-sok pénzt hozó Halálos iramban még két folytatást ért meg, igaz, az első részben domborító Vin Diesel nélkül, akit a negyedik darabra sikerült visszaédesgetni, és ezzel a lendülettel a gyökerekhez akartak visszatérni, hogy kereken fogalmazzunk, vagyis ezért a virtuális címazonosság. Hasonló a felállás is, annyi év után az utca bajnoka, Dom (Diesel) még mindig nehéz nézésű, de egyenes beszédű. Az utcai versenyzők pocsék rövid távú memóriájában bízva újra beépített O'Conner ügynök iránta való, de a mai napig kimondatlan vonzódása is stimmel.

Ehhez már csak pár értetlenkedő rendőr, sok feltuningolt járgány és pár szembetűnő termékelhelyezés kell - vajon melyik, kissé lányos mexikói sörfajta a különben űbermacsó versenyző kifejezett kedvence? -, illetve gonoszként szükségeltetik egy etnikum, és most a latinokat sorsolták ki erre a szerepre. És ez már csak azért is jó döntés, mert a film zenéje nagyobb részt pörgős reggaeton, és ennek köszönhetően feltűnik a vásznon egy kisebb szerepben a műfaj királya, Tego Calderón, avagy El Abayarde is - ő a hülye sapkás csákó az elején és a legvégén. A köztes részt nagyon mutatós akciójelenetek és fájdalmasan döcögő párbeszédek teszik ki: külön vicces arra figyelni, hogy mikor mond ki Vin Diesel egyszerre három szónál többet.