Halálos közellenség 2.

 Míg a Mesrine-életmű első fejezetei után abbéli aggodalmunknak adtunk hangot, hogy a gall betyár cselekedeteinek bemutatása nem eléggé árnyalt és túl romantikus, most végre nyugtázhatjuk, hogy a készítők képesek egy hús-vér gazfickó bemutatására. Ráadásul a folytatásban a mellékszereplők is jóval erősebbek, és a bőrdzsekis-R4-es párizsi világ is jóval valóságosabbnak tűnik a Chuck Norris legszebb napjaira emlékeztető kanadai börtönszökési szekvenciánál. "Hősünk" kis vörös szerelme (Ludivine Sagnier) oldalán bujkál és tervezget, gondolkodik az imidzsépítés következő lépcsőin, és közben néha kirabol egy bankot, egy vidéki kaszinót, vagy halálra ver egy antipatikus újságírót. Jutnak persze erre a két órára is emlékezetes hajszák, szökések és tárgyalótermi jelenetek, a lényeg mégis a barlangja mélyére szorult gengszter figurájának mind színesebb megfestése, a részben ideológiai alapon, saját törvényei szerint élő közellenség gondolkodásának megismerése. 

A címszereplő Vincent Cassel karrierje legjobb alakítását nyújtja, Mathieu Amalric egy kis szerepben is bámulatosat képes nyújtani, a hetvenes évek barna árnyalatai nyugtatják a szemet, és a sok akció között szerencsére most van idő gondolkodni és valóban izgulni is. A franciák ismét bebizonyították, hogy kisujjukban van a történetmesélés, és hogy sikerrel használják időgépként a filmvásznat.