A hetedik kör

Színpad


ahetedikkor_film_by_est_hu.jpg
 A hetedik kör

Szellemi vezetőjük a veszélyes játék során egy Sebestyén nevű titokzatos, vörös hajú, sánta fiú, aki a halált, a pusztulást, sőt a gyilkosságot dicsőítő ördögi figurájával a gyerekek hittantanárának, Gábor atyának ellentétévé (és ellenfelévé) válik.

Az már a film prológusából kiderül, hogy sajnos a fiatalok útja (közülük is különösen kettőé) súlyos tragédia felé vezet. Ennek folyamán a halállal a legkülönfélébb formában találkoznak, a kockázatos késdobálástól kezdve a dögkút látogatásán át a szemeteszsákba csomagolva zajló fullasztó versenyig. Mindezek ellentéteként az élet szimbólumai csak egyszer-kétszer villannak fel a filmben, lásd például a feltámadó galambot vagy az órai újraélesztési gyakorlatot; a legtöbbet azonban a sokatmondó cím árul el (gondoljunk csak Dante Isteni színjátékának Poklára). 

Sopsits Árpádnak mindig is volt érzéke a kegyetlen gyerektörténetekhez, bizonyítja ezt két korábbi műve, a Céllövölde és a Torzók is, melyekkel A hetedik kör tulajdonképpen trilógiát alkot. Jelen alkotás is tartalmaz ugyan pár erős jelenetet, de sajnos egyben arra is példa, hogy milyen nehéz megfelelő gyerekszínészeket találni az ilyen hangsúlyos jelenlétet követelő szerepekre. Meggyőzőbb alakításokkal a film is meggyőzőbb (és megrázóbb) lehetett volna... 

 
A hetedik kör
(színes magyar filmdráma 107 p. 2008) (16)
 
Rendező: Sopsits Árpád
Színész: Erőss Tamás, Krikkay László, Vicsotka Anna, Vilmányi Benett
Forgalmazza: Hunnia Filmstúdió Kft.