Hibrid

Színpad

Az élőlények duplikálása és a fajok keresztezése iránti érdeklődés nem hagyott alább. Időnként felröppennek pletykák nagy cégek által pénzelt, illegalitásban ténykedő tudósokról, de kísérleteikről semmi biztosat nem tudunk. Pár év múlva talán meg se lepődünk majd, ha egy szirén vagy egy kentaur leül mellénk a metrón, de egyelőre még mindez csak fikció. Szerencsére.  

Vincenzo Natali a klónhiszti idején éppen a Kocka című filmjével bíbelődött, de állítólag már ekkor megfogant benne a Hibrid ötlete. Az aprólékosan kidolgozott történetnek, a koncepciózus látványnak és a karaktereknek jót tett a hosszú érlelési idő. Csak azzal nem számolt a rendező, hogy a témával kapcsolatos kérdései és válaszlehetőségei 2010-ben már kissé avíttnak tűnnek, elég, ha Roger Donaldson A lényére vagy John Frankenheimer Dr. Moreau szigetére gondolunk, melyek másfél évtizeddel előzték meg Natali filmjét.

A rendező az állati és emberi géneket keresztező tudóspár sztorijában megidézi Prométheusz, Ádám és Éva, a bukott angyalok és Frankenstein mítoszát, tetszőlegesen keverve az egyes történetdarabkákat, csakúgy, mint a különböző műfajokat. A melodramatikus sci-fi/horror pedig pont olyan lett, mint főhőse, a hibrid Dren. Egyszerre félelmetes, izgalmas és gyönyörű, de hosszú távon életképtelen.  

 
Hibrid
(Splice - színes, feliratos amerikai-francia-kanadai horror 104 p. 2009) (16)
 
Rendező: Vincenzo Natali
Színész: Adrien Brody, David Hewlett, Delphine Chanéac, Sarah Polley
Forgalmazza: Budapest Film