Ott kezdünk, hogy csak a baj van a szuperhősökkel, mivel minden öntudatos gonosztevő és hisztérikus megmentett perli őket, így muszáj visszavonulniuk. Ez történik Mr. Irdatlannal, a hatalmas szívű, bár kissé lassú felfogású izomkolosszussal is, aki eztán aktakukacként kénytelen dolgozni, míg szintén szuperhős neje, Nyulányka a háziasszonyok és anyukák mindennapi életét éli, két szupergyereket és egy kis csecsemőt nevelgetve.
Csakhogy Irdatlan úr nem bírja a tétlenséget és titokban mégis szuperhősködik, de nem tudja, hogy rejtélyes megbízója nem az, aminek mondja magát. Illetve nem is mond semmit, csak megbíz, indítékai pedig homályosak, de hiába, valakinek gonosznak is kell lennie. Ez is csak egy meló.
A sztori eleve zseniális, a karakterek jól kidolgozottak - bár a szupergyerekek nem igazán eredetiek -, a poénok pedig kicsiknek és nagyoknak is garantáltan bejönnek. A képi világ nemcsak profi, egyszerűen tökéletes: még arra is gondoltak, hogy a színeket úgy keverjék ki, hogy pont passzoljanak a hatvanas évekből merített dizájnhoz.
Minden egyes jelenetnél külön élvezet a berendezést és a díszleteket nézni, filmrajongóknak pedig külön bónusz, hogy a cselekmény komplett James Bond- és Csillagok háborúja-idézetekkel van telizsúfolva, és szerencsére nem az olcsó, kikacsintós paródiák stílusában. S minthogy rajzfilmről van szó, ezúttal még a színészi alakításokra sem lehet panaszunk.
