Hívatlanok

Színpad

A tengerentúlon nagyon kedvelt motívum az idegenek által ostromolt házban rettegő ártatlanok figurájának és az emberi léptékű macska-egér harcnak a bemutatása. A filmes berkekben szinte ismeretlen Bryan Bertino író-rendező munkája is ezt a vonalat követi, és Hanekéhez hasonlóan nem indokolja meg az erőszak megjelenését, csupán dokumentálja. Az alkotónak nagyon jó érzéke van a hangulatfestéshez és a feszültségkeltéshez, hiszen egy rosszul sikerült lánykérés után ismerjük meg a főszereplő párt (Liv Tyler, Scott Speedman), és a figurák közötti érzelmi húrok bemutatása legalább olyan sikeres, mint túlélési ösztöneiké. A leginkább sötétben, halvány fények pislákolása mellett játszódó brutális történet során a rendező nagyon finoman bánik a zenével és a tempóval, így a Hívatlanok akár tekinthető kísérletező hangulatfilmnek is, amelyben nem a cselekmény végkimenetele az igazán izgalmas, hanem az üldözöttek "tánca", az átrettegett éjszaka morbid szépsége, amelyre a napfelkelte teszi fel a nagy véres pontot. 

A Hívatlanok elsősorban a brutális, de mégis elegáns horror rajongóinak ajánlott, no meg azoknak a szkeptikusoknak, aki nem hiszik el, hogy Tyler kisasszony valóban tehetséges színésznő. 

Hívatlanok

(The Strangers - színes, feliratos amerikai horror 85 p. 2008) (18)

Rendező: Bryan Bertino
Színész: Gemma Ward, Glenn Howerton, Liv Tyler, Scott Speedman
Forgalmazza: Fórum Hungary