Hold

 

Mivel főhősünk egy Gerty nevű fedélzeti számítógépet leszámítva teljesen egyedül van, a munkán kívül sokat edz a futógépen, makettházikókat épít, videóüzeneteket vált szeretteivel és nagyrészt unatkozik. Három évre szóló megbízatása szerencsére lassan a vége felé közeledik: már csak két hete van hátra önkéntes száműzetéséből. Űrbéli Robinsonunk azonban ekkor, egy véletlen balesetet követően különös dolgokat tapasztal, majd újdonsült társával ? aki egy cseppet sem emlékeztet Péntekre ? megdöbbentő felfedezést tesz.

Duncan Jones (aki egyébként David Bowie fia) bemutatkozó nagyjátékfilmje minimalista monodráma, amely úgy fest nyugtalanító jövőképet az emberi élet egyediségéről, illetve éppen ellenkezőleg, megismételhetőségéről, hogy szinte ki sem mozdulunk egyetlen zárt helyiségből. A rendező biztos kézzel vezeti végig színészét a váratlan fordulatokat tartogató cselekményen (a film Sam Rockwell one-man show-ja), és ugyanilyen magabiztosan hasznosítja újra az olyan sci-fi klasszikusok ötleteit, mint a 2001: Űrodüsszeia (lásd az önálló életre kelő számítógépet és a hófehér belsőket) vagy a Solaris (lásd: olyan személyek jelenléte, akik nem lehetnének ott). A Hold nem egyszeri és megismételhetetlen, de lenyűgözően intelligens és kifejezetten frappáns munka.