Hova lettek Morganék?

Színpad


hovatuntekmorganek_02_film_est_hu.jpg
 Hova lettek Morganék?

A szépfiúi szerepkörből lassan, de biztosan kiöregedő, kissé alkesz kinézetű Hugh Grant és Marc Lawrence rendező ? a Két hét múlva örökké és a Zene és szöveg után ? immár harmadszor teszik össze, amijük van, most is a romantikus vígjáték kategóriájában. A recept egyszerű: a szempilláit sűrűn rebegtető és sokat hebegő Grant kap maga mellé egy magabiztos ? értsd: erős állcsontú ? feleséget, hogy tudja, hol a helye. Csakhogy a menő manhattani pár házassága válságban van, és nem várt fordulattal a tanúvédelmi program részeként Wyomingban találják magukat. Nem túl megdöbbentő kijelenteni, de más itt az élet. Az emberek kockás ingben és nagy kalapban járnak, mind fegyver- és traktorbuzik, rodeóznak, és szombat esténként sortáncot járnak csípőre tett kézzel, mint egy rossz karikatúrában.

Az egymással is hadban álló, kellemetlenkedő városiak nehezen szoknak hozzá a vidéki aromákhoz, ami a helyzetkomikum kiaknázásának számos lehetőségét hordja magában, úgy, mint az elbaltázott favágás, a fejetlen fejés és a lábatlan lovaglás ? hogy mi is viccelődjünk, ne csak az a jópofa Hugh! Mivel még a film elején jelzésszerűen felvillantott gyilkos is hamarosan felbukkan, a móka és kacagás mellé némi izgalom is jár. Sajnos hőseink olyan irritálóak, hogy ez esetben nem okoz különösebb problémát a rossz embernek szurkolni.

 
Hova lettek Morganék?
(Did You Hear About the Morgans? Színes amerikai romantikus vígjáték 103 p. 2009) (12)
 
Rendező: Marc Lawrence
Színész: Elisabeth Moss, Hugh Grant, Mary Steenburgen, Sarah Jessica Parker
Forgalmazza: InterCom