Négy "fiatal, férfias finn faszi" fogadást köt, hogy filmre veszik minden szeretkezésüket (bár ők numerának hívják). A legjobban sikerült film díjat kap, aki pedig kiszáll, annak közkinccsé teszik a felvételét. Céljuk mindezzel (azon kívül, hogy kiérdemeljék a haveroktól a dicséretet: "Király vagy!"), hogy jobb szeretőkké váljanak. Taavi, Jere, Markus és Sami rögtön bele is vetik magukat a projektbe...
Még mielőtt azonban elmerülnénk a csupasz fenekek látványában, a Hymypoika fokozatosan átalakul. Várakozásaink ellenére néhány poén után már nem a brahiból kötött fogadás vidám pillanatait, hanem a fonákját mutatja meg. És egyszeriben azt vesszük észre, hogy könnyed tinivígjáték helyett már valami egészen mást figyelünk. A vicces pillanatok átcsapnak tragikusba, a fiatalok pedig már nem tréfás és kegyetlen, hanem normális és abnormális keskeny határvonalán egyensúlyoznak.
Jukka-Pekka Siili filmje kezdetben az Amerikai piték hagyományait követi: unatkozó, gazdag fiatalok, haverok, buli, kézikamera. A rendező a továbbiakban azonban a kukkolás legszebb hagyományait eleveníti fel. És amit mutat, azt sokszor - ahogy az egyik kamerafüggő főhős fogalmaz - "még filmezni is szörnyű volt". Beteges szexualitás, leselkedés, nemi erőszak - rá kell ébrednünk, hogy bizony az északi mintaországokban sem ritka madár a deviancia (végül is a legjobb thrillerek is tőlük származnak). A többszörösen tragikus befejezés pedig olyan különlegesen és kifinomultan perverzre sikeredett, hogy még a Peeping Tomot jegyző Michael Powell és Hitchcock is nyelvével csettintve irigykedne.
