Az igenember

 Jó tíz évvel ezelőtt nem lett volna bátor dolog azt jósolni, hogy gumiarcú barátunk mára a kilencvenes évek elfeledett figurája lesz, mert a sárgolyó lakossága nem kér többet flexibilis pofázmányából. Csakhogy Jim Carrey az utóbbi egy évtizedben megmutatta, hogy drámai szerepben (Truman show, Ember a Holdon, Egy makulátlan elme örök ragyogása) is különlegeset tud nyújtani, ráadásul egy akár ártalmatlan vígjátéki karakternek is olyan emberi rétegeket tud adni, hogy nevetés közben feláll a szőr a nézők hátán. Tisztelet a kivételnek. Igaz, a fáradhatatan komikus néha kifejezetten bántó és idegesítő, ám egy jól megírt forgatókönyv és pár eltalált mellékszereplő vele is csodákat tud tenni - miként ő is velük.

A nem kifejezetten bugyuta vígjátékokra szakosodott Peyton Reed rendező (Pokolba a szerelemmel; Szakíts, ha bírsz) új filmjében szerencsére minden adott ahhoz, hogy Carrey legjobb oldaláról mutatkozzon meg: fordulatos történet, kimondottan bájos hősnő (Zooey Deschanel) és egy raklap kihagyhatatlan poén. A filmbéli Carl ugyanis végső elkeseredésében társul az Igenemberek szektájához, azaz mindenre igent mond, aminek következtében alaposan felfordul az élete - olyannyira, hogy öröm nézni! 

Az igenember bugyuta életigenlő vígjáték bőrébe bújt morális mélydráma nagy esésekkel és még nagyobb kelésekkel.