Az ígéret szép szó

Színpad

A közelmúltban játszódó Az ígéret szép szó főhősei egy olyan picike szerb faluban laknak, amelynek iskoláját a film elején bezárják, mert már csak egyetlen tanulója van. Ez az egyetlen tanuló Cane, egy 12 év körüli fiú, aki nagyapjával és Cvetka nevű tehenükkel békésen éldegél a nagy idillben, néha meglesi, ahogy a tanítónő meztelenül fürdőzik, szóval remekül telik az idő. Egy nap azonban a nagyapa a halálát érzi, ezért unokáját elküldi a városba, és megígérteti vele, hogy 1: eladja a tehenet, 2: vesz egy Szent Miklós-ikont, 3: vesz magának valami emléket, és 4: szerez magának egy feleséget. Cane tehát legkisebb fiúként elindul szerencsét próbálni és férfivá válni. 

Kusturica legújabb nagyjátékfilmjére már nem az a mágikus realizmus a jellemző, mint korábbi műveire. A falusi idill és a vicces alakok egyrészt a cseh új hullámot idézik, csetlés-botlásaik és egymással való hadakozásaik pedig határozottan burleszk és slapstick comedy jellegűek. Egyetlen, percekre megjelenő karakteren kívül cigányokat sem találunk benne, van viszont egy csomó gengszter (élükön Miki Manojloviccsal), akikkel rossz sorsa Canét összehozza, és akiktől meg kell menekítenie frissen megtalált szerelmét. A kedves szerelmi szál tehát most is megvan, a baj csak az, hogy Kusturica filmje - szokás szerint - ismét egy jó félórával hosszabb a kelleténél. 

Az ígéret szép szó
(Zavet - színes, felratos francia-szerb vígjáték 137 p. 2007) (12)
Rendező: Emir Kusturica
Színész: Aleksandar Bercek, Ljiljana Blagojevic, Marija Petronijevic, Uros Milanovic
Forgalmazza: Budapest Film