I'm Not There - Bob Dylan életei

Színpad


Imnotthere_BobDylan_HeathLedger_x.jpg
 

Az énekes-gitáros-dalszerző (eddigi) életművének ismerői tisztában vannak azzal, hogy Dylan hosszú pályafutása során számos korszakot élt meg, de egyetlen korszakán belül is több "funkciót" látott el: egyszerre volt költő, próféta, lázadó, sztár és - úgymond - népzenész. És éppen személyiségének sokrétűsége adta az ötletet az I'm Not There író-rendezőjének, hogy hat színésszel játszassa el Dylan hat énjét, pontosabban azt a hat kitalált figurát, melyeket a zenész munkássága inspirált. Todd Haynes a Bálványrockkal már bebizonyította, hogy otthon van a zenetörténetben, a Távol a mennyországtól pedig stiláris zsenijéről árulkodott, most pedig e két adottságát ötvözve gyúrt össze egy kísérleti-szubjektív, életrajzi-filozófiai zenés képfolyamot.

Az átlényegülésében feledhetetlen Cate Blanchett mellett Dylan többi "énje" is kiváló szerepében, az egyes epizódok mozaikdarabokként egészítik ki egymást, a különböző korok képi megjelenítése pedig sziporkázó. És a sok fenti erény mellett ebben a filmben az a legjobb, hogy bár igazán csak az életmű ismerői élvezik majd, a többieknek sem veszi el a kedvét Dylan felfedezésétől, sokkal inkább felcsigázza kíváncsiságukat.

I'm Not There - Bob Dylan életei
(I'm Not There. színes fel. amerikai, német életrajzi film 135 p. 2007) (16)
Rendező: Todd Haynes
Színész: Ben Whishaw, Cate Blanchett, Christian Bale, Heath Ledger, Julianne Moore, Richard Gere
Forgalmazza: Budapest Film