- Hogyan találkoztatok egymással?
Bob Hardy: - Alexszel közös barátok révén ismerkedtem össze, egy glasgow-i pubban mutattak be neki. Paul akkor már évek óta haverja volt Alexnak, a helyi zenei színtérről ismerték egymást. Nickkel egy bulin találkoztunk, két és fél éve.
- A 23 éveddel te vagy legfiatalabb tag, a többiek négy-öt évvel idősebbek nálad. Milyen a csapat Benjáminjának lenni?
Bob: - Jó barátok vagyunk, sokban hasonlítunk, az ízlésünk is, tehát nem okoz semmiféle problémát.
- Ez az első zenekarod?
Bob: - Igen. Ez az első alkalom, hogy egyáltalán hangszeren játszom. Alexnek volt már néhány zenekara, Nicknek is és Paulnak is
Paul Thomson: - Túl sok zenekarom is volt ahhoz, hogy itt felsoroljam. Vagy öt éven át játszottam például egy Yummy Fur nevű zenekarban, volt némi sikerünk, csináltunk néhány turnét Nagy-Britanniában és kiadtunk három albumot. Játszottam egy Pro Forma nevű zenekarban is Glasgow-ban, egyetlen maxilemezt jelentetünk meg, amit egyébként pont a napokban adtak ki újra. Az nem rock volt, hanem afféle elektronikus zene, amolyan New Order-es, és ott énekeltem is. Alexnek is számtalan zenekara volt, köztük a Blisters és a Karelia, de egy ideig ő is benne volt a Yummy Furben. Őt már csaknem tíz éve ismerem a zenének köszönhetően.
- A Franz Ferdinand név honnan jött?
Bob: - Közös döntés volt. Lóversenyt néztük és ott láttunk egy Főherceg nevű versenylovat és utána szóba került Ferenc Ferdinánd főherceg neve. Jól hangzó névnek találtuk. Nem volt semmi történelem szakos kinyilatkoztatás a névválasztás mögött. Persze mindannyian tanultunk történelmet, de csak középiskola végéig, 18 éves korunkig.
- Le Chateau (franciául: Kastély) névre kereszteltétek a próbatermeteket, amit egy elhagyott raktárépületben rendeztetek be, és egyaránt adott otthont koncerteknek meg kiállításoknak. Megvan még?
Bob: - Megvan, de már nem használjuk. Túl hangos volt a zene a szomszédoknak, kijött a rendőrség, ilyenek. De a művészbarátaink még használják, mint műtermet.
- "Művészeti főiskolás zenekar" vagytok? Vagy lefitymálónak tartod, az art-school band kifejezést?
Bob: - Egyáltalán nem tartom sértőnek, hiszen én tényleg művészeti főiskolára jártam. Nem mintha kifejezetten csak abban a körben mozogtunk volna, hiszen nem is mind jártunk oda, csak Paul és én - Alex és Nick nem. Nem tartom bántó címkének, hiszen igazán nem is jelent semmit. És a múltban már annyi jó zenekar címkéztek meg így.
- Például a Blur együttest is. Nekem úgy tűnik, a Franz Ferdinand mintha a Blur pozícióját örökölné meg, és itt az 1993-94-es Blurre gondolok: hasonló úton jártok, ti is négyen vagytok, a fotókon hasonlóan néztek ki, hasonló divatot követtek, és a népszerűségetek is hasonló. A Blur persze ma is fontos brit zenekarnak van elkönyvelve, de nem annyira, mint tíz éve - a mai fiatalok szívében, mint ti vettétek volna át a szerepüket.
Bob: - A Blur fantasztikus zenekar volt, lenyűgöző dalokat írtak. Nagy rajongójuk vagyok, tehát hízelgő az összehasonlítás. Mi is négyen vagyunk, mi is gitározunk, de nem hinném, hogy úgy hangzunk, mint ők.
- De nyilvánvalóan vannak közös gyökereitek. A Blur is feszes angol gitárrock tradícióját követve aratott sikert és ők is próbálkoztak beépíteni a diszkót a zenéjükbe...
Bob: - Igen, kétségtelen, hogy vannak közös pontok.
- Még mindig szereted őket? A 13 és Think Tank albumok poszt-rockos kísérleteit is?
Bob: - Igen, de azt hiszem, a kedvencem a Parklife marad: az maga volt a poptökély! De a mostani dolgaik között is van egy csomó ihletett pillanat. És Graham Coxon (a Blur kilépett gitárosa - a szerk.) is jó passzban van, remek szólólemezzel tért vissza idén.
- Melyek a Franz Ferdinand fő zenei pillérei? Mennyiben egyezik a zenei ízlésetek?
Bob: - Szerintem elég széles spektrumot fog át az ízlésünk, de elég nagy az egyéni ízlésünknek a közös metszete, sok zenekar esik bele: a Roxy Music, a Talking Heads, a Fall, a Joy Division, a New Order, a Buzzcocks, a Madness, a Specials...
- És a Televison?
Bob: - Aha (kicsit húzza a száját). Én speciel nem vagyok nagy rajongójuk. Oké, a Marquee Moon (az 1977-es bemutatkozó album tízperces címadó dala - a szerk.) első harminc másodpercét bírom...
- A mai színtéren a két jellemző irányvonalat a Televison és egyéb art-punk előadók inspirálta feszes gitárzenekarok (The Strokes, Interpol, The Libertines, Razorlight), illetve az indie gitárzenét diszkós megoldásokkal keverő együttesek (The Music, Rapture, Radio 4, Electric Six, !!!) jelentik. A Franz Ferdinand e két vonulat kereszteződésében, metszetében áll, ráadásul slágeresebb és népszerűbb az említettek bármelyikénél.
Bob: - Nagy rajongói vagyunk a Rapture-nek, a Radio 4 is fantasztikus, de mi nem igazán érezzük magunkat egy konkrét színtér vagy mozgalom tagjainak, nem is volt ez szándékunk. Lehet hasonlóságokat találni, hiszen gitárzenekar vagyunk táncos zenével, be lehet minket sorolni ide vagy oda, de nem törekedtünk erre.
Paul: - A legtöbb említett zenekarral találkoztunk is az elmúlt egy év folyamán, turnékon és fesztiválokon. Vannak köztük nagyon jó zenekarok, mint Rapture vagy a Radio 4. Közös velük egy csomó inspirációnk, de nem csak 1977 és 82 közti zenék vannak ránk hatással, hanem annál sokkal régebbiek is: Screamin' Jay Hawkins, Chuck Berry vagy Elvis... Bo Diddley-t is imádom, a dzsesszt is, sőt klasszikus zenéket, Dvorák vagy Rahmanyinov műveit is. Ha úgy vesszük, ez is mind hatással volt a zenénkre.
- Kezdettől ez volt a célkitűzésetek, hogy táncos, fülbemászó számokat játsszatok gitárral poszt-punkos lendülettel?
Bob: - Én nem mondanám, hogy a poszt-punk szó illene ránk...
- Oké, akkor legyen gitárcentrikus new wave, hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje...
Bob: - A hangzásunk sok helyről jön, sok elemből áll össze, nemcsak a new wave van benne. Nem hiszem, hogy szerencsés újhullámosnak nevezni a zenénket. Bizonyos elemei persze megvannak, a basszus hangos és fontos szerepet kap, a ritmusszekció kemény és sodró, a gitártémák élesek és feszesek, de nem hiszem, hogy ez beszorítható a new wave kategóriába, sokkal szélesebb spektrumot fog át a zenénk.
- A színpadi jelenlétetek például mintha a hatvanas és nyolcvanas évek, a beatkorszak és a new wave vicces keveréke lenne, Beatles-beállások Adam & The Ants- vagy Duran Duran-pózokkal mosódnak össze...
Bob: - Ez így jön ki belőlünk, természetesek vagyunk színpadon, hülyéskedünk, elengedjük magunkat. Mi is élvezzük.
- Az első koncerteteket két éve adtátok. Hogyan változott a hangzás azóta?
Bob: - Szerintem jobbak lettünk a közös játékban, jobban uraljuk a hangzást, jobban együtt vagyunk.
- Melyek voltak a legelső dalaitok?
Bob: - Tell Her Tonight, Jacqueline, Michael, Auf Achse...
- Az Auf Achse mire utal?
Bob: -Azt jelenti németül, hogy "úton lenni". A továbblépésről szól.
- Az albumot Tore Johansson svéd producerrel vettétek fel, aki a Cardigans együttes mellett szerzett magának hírnevet. Miért pont őt választottátok?
Bob: - Találkoztunk vele és nagyon lelkes volt: arra vágyott, hogy úgy rögzítsen minket, mint egy élő zenekart, és nem darabonként akarta felvenni és összeigazgatni a számok elemeit. Azt akarta, hogy mind a négyen egyszerre játsszunk, egy helyiségben. Mi is ezt akartuk, és miután beszéltünk vele, úgy döntöttünk, hogy ő a mi emberünk. Nagyszerű stúdiója van Malmőben, ott vettük fel a lemezt.
- A Tell Her Tonight című dalból a napokban kiadtatok egy olyan verziót is, amiben Paul énekel németül, de annak a hangszerelése is egészen más, mint az albumon volt. Sokkal lazább, pszichedelikusabb.
Paul: - Az albumon hallható változat tulajdonképpen az, amit demóként rögzítettünk. Amikor Toréval stúdióba vonultunk, akkor csináltunk a dalból az új verziót, és úgy volt, hogy az kerül az albumra, de végül nem tetszett nekünk és ének nélkül hagytuk, a lemezre pedig az eredeti demóverzió került. Amikor B-oldalakon gondolkodtunk, akkor jött az ötletem, hogy a csonkán hagyott új verzióra én énekeljek németül. Az énekrészeimet Hamburgban vettük fel, a hangmérnök és a producer is német volt, és szétröhögték a fejüket azon, ahogy énekeltem.
- A német az eredeti angol szöveg fordítása vagy teljesen új szöveg?
Paul: - Azt hiszem, nyers fordítás. Nick csinálta. Tudod, ő Bajorországban nőtt fel, Rosenheimben, München közelében. Ő fordította és le is kellett írnia nekem fonetikusan, mert én nem beszélek németül. Szóval papírról kellett felénekelnem ezeket a furcsa sorrendű magán- és mássalhangzókat. Valószínűleg nagyon viccesen hangzik, ha skótok németül próbálnak énekelni. Viccből csináltuk.
- Melyek a kedvenc lemezeitek az idei évben megjelentek közül?
Bob: - Nekem most a Sons And Daughters együttes a kedvencem, ők ugyanúgy a Domino cégnél vannak mint mi. De nagyon bejön a Futureheads, a TV On The Radio, a Scissor Sisters vagy a Streets is. Az Interpol-albumot nagyon várom, már hallottam róla néhány számot és lenyűgöző.
Paul: - A TV On The Radio lemeze briliáns. Az új Interpol is.
- És a ti új albumotok milyen lesz? Vannak már új dalok? Tudtok írni számokat a turné közben is?
Paul: - Igen, mindig játszunk, amikor csak van egy kis ráérő időnk együtt. Tegnap Prágában léptünk fel és játszottunk két vadonatúj dalt, köztük egy olyat, amit aznap délután írtunk! Your Diary a címe. A másiknak pedig This Boy, az is mostanában született. Olyan sok dalötlet repked a levegőben, csak időt kell találni a zsúfolt napirendünkben, hogy meghangszereljük őket a zenekari megszólaláshoz. Csak azt kell, hogy mi négyen egy időben egy helyen legyünk, és épp nálunk legyenek a hangszereink.
koncertfotók: Csorba Gábor
interjú + interjúfotók: Déri Zsolt