Az irányítás határai

Színpad

 

A csikorgó magyar című, Az irányítás határai bevallottan stílusgyakorlat, és ez sok mindent megmagyaráz a későbbiekre vonatkozóan. Jarmusch, kissé tarantinós módon, régi kedvencei és egy örök klasszikus műfaj, a bérgyilkosfilm előtt tiszteleg, olyan mestereket idézve meg, mint Jean-Pierre Melville vagy John Boorman művei ? de ez csak az ínyenceket érdekli. Mások számára a film minden erénye mellett nehezen emészthető és furcsa lesz, mert furcsa is.

Hőse egy hallgatag fekete férfi, aki Spanyolországba érkezik, ahol javarészt kávéházakban üldögél, mindig két eszpresszót rendel ? de soha nem duplát ?, és utasításokra vár, amelyeket rendre különcöket alakító ismert színészek hoznak meg, egy-egy, néha már bántóan bizarr monológ kíséretében. Így kerül elénk Tilda Swinton, Gael Garcia Bernal és John Hurt is, miközben Madrid, Sevilla és más városok fotogén kulturális kincseiből kapunk ízelítőt ? hisz Barcelonát már lenyúlta Woody Allen. Különös jelenetek ismétlik egymást és önmagukat, miközben a főszereplő Isaach De Bankolé (neki ez már a negyedik Jarmusch-filmje) arcizma sem rándul, leghosszabb mondata pedig ez: Munka közben soha. De a képek valóban csodásak, a hangulat rendben van, és a zene ismét fülbemászó, szóval ne tessék panaszkodni, hívjuk az élményt bátran csak egzisztencialistának.

 
Az irányítás határai
(The Limits of Control - színes, feliratos angol-spanyol-japán krimi 116 p. 2009)(12)
 
Rendező: Jim Jarmusch
Színész: Bill Murray, Gael García Bernal, Isaach De Bankolé, Tilda Swinton
Forgalmazza: Budapest Film