Isten hozott az isten háta mögött

Színpad

A postánál középvezetőként dolgozó délfrancia Philippe bármit megtenne, hogy családjával (feleség, gyerek) következő állomáshelyként a Riviérára helyezzék. Mivel sajnos egy kicsit túllő a célon, büntetésként még a kirúgásnál is rosszabb történik vele: a távoli Északra vezénylik, a Bergues nevezetű városkába. A film és a minden bizonnyal a való életből vett klisék alapján Észak-Franciaország valamiféle misztikus és félelmetes helynek tűnik, ahol a lakosok érthetetlen nyelvjárást beszélnek, primitívek, és olyan hideg van, hogy leesik az ember lábujja. 

Ám ahogy az lenni szokott, a helyszínre érkezve Philippe számára kiderül, hogy az előítéletekből egy szó sem igaz, és a férfi egyre jobban érzi magát a sötömieknek nevezett helyiek között. Csakhogy felesége továbbra is abban a hiszemben él, hogy férje borzasztóan szenved, és mikor együttérzése jeléül utánamegy, muszáj valahogy fenntartani a látszatot (ezek egyébként a film legjobb pillanatai). 

Sajnos az Isten hozott az Isten háta mögöttben a legfőbb poénforrást, a vicces sötömi dialektust szinte lehetetlen magyarul visszaadni (főleg feliratban), így szinte száz százalék, hogy mi nem fogjuk annyira élvezni a filmet, mint tették azt saját hazájában. Emiatt ami a franciáknál fergeteges, nálunk csak egy erős közepes. 

Isten hozott az isten háta mögött
(Bienvenue chez les Ch?tis - színes feliratos francia vígjáték 106 p. 2008)(12)
Rendező: Dany Boon
Színész: Dany Boon, Kaddour Merad, Lorenzo Ausilia-Foret, Zoé Félix
Forgalmazza: Best Hollywood