Katasztrófafilm

A nyolcvanas évek olyan stílusparódiái, mint az Airplane, a Top Secret vagy a Csupasz pisztoly minden otrombaságuk mellett teli voltak remek poénokkal, pazar vizuális gegekkel és egyáltalán, ötletekkel. Azok voltak a szép idők! Ma a poén kimerül annyiban, hogy valaki kutyakakit ken szét az arcán, vagy egy Amy Winehouse-imitátor egy óriásit böfög, majd ugyanezt a kunsztot még ötször megismétli. Az pedig, hogy itt a katasztrófafilmek kifigurázásáról lenne szó, egy percig sem igaz. Ugyan néhány villanás erejéig megidéznek pár nagyobb hasznot hajtó filmet a zsánerből, sőt az elmúlt évek képregény-feldolgozásait is begyűrik valahogy, de aztán mégis ott lyukadunk ki, hogy Michael Jackson tök béna, mert fehér akart lenni, és biztos gyerekeket molesztál, pedig ezen még a nagymamám sem nevetett, amikor először hallotta Budapest ostroma alatt, és bizony nem az ágyúdörgés miatt. Szóval itt tartunk, és talán igazuk van azoknak, akik szerint ez a világ megérett a pusztulásra, mert az eddig felsorolt vádak ellenére a Katasztrófafilm garantáltan siker lesz a hazai mozikban. Hogy miért? Mert lehet röhögni rajta - ahogy ezt a nagyon "eccerű" emberek szokták mondani, ha megígérik nekik, hogy végre szórakozhatnak.